Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
319.28
bux:
151617.05
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Atomfegyverek.
Nyitókép: Getty Images / zpagistock,

Az amerikai elnök szerint Irán kész lemondani az atomfegyverről

Irán hajlandó lemondani az atomfegyverről, és „nagyon közel” van a megállapodás – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök csütörtökön.

Az elnök a Fehér Házból távozva újságírók kérdéseire válaszolva kifejtette, hogy szükség esetén akár meghosszabíthatja az Iránnal érvényben lévő tűzszünetet is, ugyanakkor kifejtette, hogy véleménye szerint arra nem lesz szükség.

„Irán meg akar állapodni, és nagyon szépen halad az egyeztetés velük” – hangoztatta az elnök hozzátéve, hogy a másik fél ma már „olyan dolgokat is hajlandó megtenni, amit két hónapja még nem”, valamint megjegyezte, hogy „nagyon gyorsan” megtörténhet a további előrelépés.

Az elnök szerint akár a hétvégén lehet újabb személyes tárgyalási forduló, és kilátásba helyezte, hogy akár a pakisztáni fővárosba is ellátogat, amennyiben egy békemegállapodást Iszlámábádban írnának alá.

Donald Trump kifejtette, hogy Irán megváltozott hozzáállását az ország mostanra „sokkal ésszerűbb” vezetésének, valamint a tengeri blokád és az iráni katonai erők kiiktatása együttes hatásának tulajdonítja.

Az elnök a katolikus egyházfővel kirobbant vitával kapcsolatban úgy fogalmazott, „jogom van egyet nem érteni a pápával”, valamint fontosnak nevezte, hogy XIV. Leó „megértse”, Irán nem juthat nukleáris fegyver birtokába.

Az Egyesült Államok J.D. Vance alelnök vezette delegációja múlt szombaton mintegy 20 órán keresztül tárgyalt Iszlámábádban az iráni vezetés küldöttségével, de akkor egyezség nélkül álltak fel a tárgyalóasztaltól. Azóta az egyeztetések főként Pakisztán közvetítésével zajlanak, azzal a céllal, hogy létrejöjjön egy második amerikai-iráni tárgyalási forduló.

Donald Trump annak a reményének is hangot adott, hogy a csütörtökön amerikai közvetítéssel megkötött 10 napos libanoni-izraeli tűzszünet lehetőséget ad egy békemegállapodásra a két szomszédos közel-keleti ország között.

Címlapról ajánljuk
Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat ismét elérhetővé Magyarország számára, valamint helyreállhat az érintett magyar egyetemek hozzáférése az Erasmus+ és a Horizont Európa programokhoz – közölte a brüsszeli testület szerdán.

„Sikerült már kinyitni az aktákat?” – Magyar Péter élesen válaszolt az ügyészségnek

„Amikor maffiózókat védelmeztek, nem vagytok ilyen önérzetesek” – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Legfőbb Ügyészség kedden késő este kiadott közleményére.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Kitart döntése mellett Baka András: izzik az internet az új legfőbb ügyész jelölése körül

Kitart döntése mellett Baka András: izzik az internet az új legfőbb ügyész jelölése körül

Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyészi megbízatása augusztus 25-én szűnt meg, alig több mint egy évvel a kilencéves mandátum kezdete után, azóta Lajtár István legfőbb ügyész helyettes gyakorolja a legfőbb ügyészi jogkört. Baka András köztársasági elnök előzetes pártegyeztetés nélkül választott jelöltet, és szeptember 21-én Szathmáry Zoltánt javasolta az ügyészség élére. Magyar Péter miniszterelnök kijelentette, hogy a Tisza-frakció nem fogja megszavazni Szathmáryt és megkérte a köztársasági elnököt, hogy  a A Google Trends adatai alapján megnéztük, mekkora érdeklődés övezi a legfőbb ügyész kiválasztását.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×