Infostart.hu
eur:
363.93
usd:
318.74
bux:
151638.48
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Az amerikai haditengerészet USS George Washington repülőgép-hordozója és a kísérő hajói.
Nyitókép: Wikipédia / US Navy / Public Domain

Az USA szigorúan ellenőrzi a Hormuzi-szorost

Az amerikai blokád első két napján egyetlen hajó sem jutott át az Irán kikötőit érintő zárlaton – közölte az amerikai haderő Közel-Keletért felelős irányítótörzse, a Középső Parancsnokság.

A parancsnokságnak a közösségi médiában közzétett közleménye szerint hétfő óta 9 hajót állítottak meg, amelyek teljesítették az amerikai erők utasítását és visszatértek az iráni partokhoz.

Brad Cooper tengernagy, a Középső Parancsnokság vezetője kedden éjszaka közzétett közleményében azt hangsúlyozta, hogy az irányítása alá tartozó katonai erő teljes mértékben képes fenntartani a blokádot, élve az amerikai hadsereg Közel-Keleten kialakított haditengerészeti fölényével, valamint arra hívta fel a figyelmet, hogy Irán gazdasága a bevételeken keresztül 90 százalékban a tengeren át zajló kereskedelemtől függ.

Amerikai becslések szerint naponta 435 millió dollár kárt okoz Irán számára a kikötőit érintő blokád.

Címlapról ajánljuk
Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.

Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat ismét elérhetővé Magyarország számára, valamint helyreállhat az érintett magyar egyetemek hozzáférése az Erasmus+ és a Horizont Európa programokhoz – közölte a brüsszeli testület szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Sok rossz van benne, kevés jó: nekiestek a vagyonadónak a vagyonkezelés nagyágyúi

Sok rossz van benne, kevés jó: nekiestek a vagyonadónak a vagyonkezelés nagyágyúi

Ha van előnye a készülő vagyonadónak, akkor az az, hogy életében először számos vagyonos ember vagyontérképet készít magának, és strukturáltan kezdi látni a portfólióját, ezen kívül azonban sok jó nem mondható el a Tisza-kormány által tervezett új teherről - hangzott el a Portfolio szerdai Future of Finance 2026 konferenciájának vagyonkezelői panelbeszélgetésében. Az alapkezelői szektor azt kéri az új kormánytól, hogy a nemzetközi versenyképességet rontó szabályozási hátrányokat szüntesse meg, többek között éppen az adózásra vonatkozó jogszabályok kedvező irányú megváltoztatásával.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×