Infostart.hu
eur:
363.75
usd:
324.52
bux:
0
2026. október 14. szerda Helén
Emmanuel Macron francia elnököt (b) fogadja Keir Starmer brit kormányfő a londoni miniszterelnöki rezidencián, a Downing Street 10.-ben 2025. július 9-én. Macron a brit uralkodó meghívására háromnapos állami látogatáson tartózkodik Nagy-Britanniában.
Nyitókép: MTI/EPA pool/Andy Rain

Konferenciát rendeznek a Hormuzi-szoros szabad hajózhatóságáért

Franciaország az Egyesült Királysággal közösen nemzetközi missziót indít a Hormuzi-szorosban a hajózás szabadságának biztosítására – jelentette be hétfőn Emmanuel Macron francia elnök.

Az államfő az X-en közzétett üzenetében elmondta, az ügyben napokon belül konferenciát rendeznek mindazon országok részvételével, amelyek hajlandóak közreműködni a misszióban.

Elmondta azt is, hogy a misszió kizárólag védelmi célokat fog szolgálni, nem kapcsolódik egyik harcoló félhez sem és azonnal elindul, amint a körülmények lehetővé teszik.

Macron, aki az ügyben vasárnap Keir Starmer brit kormányfővel is egyeztetett, nem kommentálta a Hormuzi-szoros amerikai blokádjáról szóló terveket, azonban a közel-keleti konfliktus diplomáciai megoldását sürgette, amely az ott élők békéjét és biztonságát szolgálja.

Mint mondta, ennek érdekében minden fontos kérdésre hosszútávú megoldást kell találni, beleértve Irán nukleáris fejlesztéseit és ballisztikus rakétaprogramját, illetve a síita állam a térségben kifejtett destabilizáló tevékenységét, valamint biztosítani kell azt is, hogy Libanon „megtalálja a békéhez vezető utat, amely egyúttal szavatolja szuverenitását és területi egységét”.

Franciaország kész ebben teljes mértékben részt venni, ahogy azt már a konfliktus első napján elmondtuk – szögezte le Macron.

Címlapról ajánljuk
Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége
Budapest 2036

Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége

A szigorú fiskális politika és az euró bevezetése nem zárja ki, hogy Budapest 2036-ban nyári olimpiát rendezzen – erről beszélt az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szenior elemzője. Németh Viktória szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság már nem támogatja a gigaberuházásokat, az olimpiai rendezésnek pedig illeszkednie kell az adott város hosszú távú fejlesztési koncepciójához.

Nincs megállás a parlamentben, megint összeülnek a képviselők

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról tárgyal az Országgyűlés szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×