XIV. Leó pápa hangsúlyozta: a háború megoszt, a remény összefog, az elnyomás eltapos, a szeretet felemel, a bálványimádás elvakít, az élő Isten fénye beragyog.
„Elég egy kis hit, egy morzsányi hit, hogy emberiségként és emberiességgel együtt szembe szálljunk a történelem jelenlegi drámai korszakával” – jelentette ki az egyházfő.
Hozzátette, hogy az ima nem menekvés a felelősség elkerülésére, és nem fájdalomcsillapító az oly sok igazságtalanság okozta szenvedésre. Az imádság ingyenes, egyetemes és leginkább hatékony válasz a halálra – jelentette ki.
A pápa azt kérte, az emberek emeljék fel tekintetüket, támaszkodjanak fel a romok közül, mivel semmi nem kényszerítheti őket egy előre megírt sorsra, még a jelenlegi világban sem, ahol úgy tűnik, „nem elegendőek a sírok, mivel az életet folyamatosan keresztre feszítik, megsemmisítik, bármilyen jog és kegyelem nélkül”.
XIV. Leó pápa több elődjét idézte, köztük II. János Pált, aki a 2003-as iraki válság idején, a második világháborút túlélő generáció tagjaként arra kérte a fiatalokat, soha többé ne legyen háború.
XIV. Leó pápa úgy vélte, az ima megtanít cselekedni egy olyan világ építése érdekében, amelyben nincsenek, kardok, drónok, bosszú, nem létezik a rossz bagatellizálása, nincsen jogtalanul szerzett haszon, csak méltóság, megértés, megbocsátás van.
„Szabjunk gátat a mindenhatóság tébolyának, amely körülöttünk egyre kiszámíthatatlanabbá és agresszívabbá válik” – mondta az egyházfő.
Úgy látta, a nemzetközi egyensúly egyre inkább veszít stabilitásából, Isten nevét használják fel a halál hirdetésére, eltűnik a testvériség, amely helyett a valóságot ellenségek szállják meg, fenyegetések hangoznak fel a meghallgatásra és a találkozásra való felhívások helyett.
„Fivéreim és nővéreim, aki imádkozik, az tudatában van saját határainak, nem öl és nem fenyeget halállal!” – fejtette ki XIV. Leó. Hozzátette: „Elég volt önmagunk és a pénz imádásából! Elég volt az erőfitogtatásból! Elég a háborúból!”
XII. Piust idézte, aki 1962-ben a Békét a földön kezdetű enciklikában azt írta, „A békével semmi sincs elveszve, a háborúval azonban minden elveszhet”.
XIV. Leó pápa elmondta, hogy a háborús övezetekből gyerekek leveleket küldenek neki, amelyekből kitűnik a felnőttektől büszkeséggel fitogtatott cselekmények borzalma és embertelensége.
Az egyházfő a nemzetek vezetőinek felelősségét hangsúlyozta: „kiáltsuk nekik: álljatok le! Elérkezett a béke ideje!”.
A pápa kiemelte, hogy az egyház is a békét szolgálja, és erről az útról nem tér le, még akkor sem, amikor a háborús logika elutasítása miatt értetlenség és lenézés kíséri.
„Legyen vége a háború őrületének, a Földet az gondozza és művelje, aki még tud teremteni, védelmezni, és tudja szeretni az életet” – mondta XIV Leó.
A mindenki előtt nyitott imavirrasztáson a kontinensek képviselői egy-egy mécsest gyújtottak meg az Assisi városában őrzött békelámpás lángjával.
Arról az örökmécsesről van szó, amelyet a Szent Ferencről elnevezett bazilika altemplomában, a szent sírjánál őriznek, és amely a béke, a remény és a párbeszéd jelképeként ismert. Az örökmécses lángját tápláló olajat olaszországi városok adományozzák.






