Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
324.9
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Iráni rakéták.
Nyitókép: Getty Images / DancingMan

Irán erősen támadja a környező országokat, nő az olajpánik

Több környező országot támadott Irán a csütörtökre virradó éjszaka. Irak partjainál eltalált két olajszállító hajót, aminek következtében legalább egy ember meghalt. A vízi utak biztonságával kapcsolatban felerősödött aggodalmak miatt a kőolaj ára száz dollár fölé szökött.

Hajnalban iráni drón csapódott egy lakóépületbe Dubajban. A katasztrófavédelem közlése szerint kisebb tűz ütött ki, amelyet sikerült rövid idő alatt eloltani. Senki nem sérült meg.

A szaúdi védelmi minisztérium csütörtök reggeli szűkszavú közleménye szerint az éjszaka 18 iráni drónt lőttek le az ország keleti térségében.

Irán üzemanyagtartályokat lőtt a bahreini repülőtér közelében. Károkról nem érkezett jelentés, a hatóságok a környéken élőket felszólították, hogy vonuljanak biztonságos helyre.

Irán több rakétát is indított Izrael felé. Az izraeli védelmi minisztérium azt közölte, hogy a veszélyeztetett területen élőknek figyelmeztetést küldött.

Irak vizein találat ért két olajszállítót, mindkét hajó kigyulladt, de a tüzet sikerült eloltani. Az iráni támadásban egy ember életét vesztette. A hajók legénységét sikerült evakuálni.

Omán elővigyázatosságból minden hajót felszólított, hogy hagyja el legfontosabb olajexport-terminálját, amely a fővárostól, Maszkattól alig 15 kilométerre fekszik.

Omán onnan napi mintegy egymillió hordó kőolajat exportál. Az intézkedésre azután került sor, hogy csapás érte az ománi Salalah kikötőt, ahol több olajtároló létesítmény megrongálódott. Az ománi ONA hírügynökség jelentése szerint Irán drónokat indított a kikötő felé, amelyek közül többet megsemmisítettek, személyi sérülés nem történt.

Bahrein szintén csütörtök reggel számolt be arról, hogy az éjszaka Irán az ország északi területén található olajipari létesítményeket támadta. A jelentés arra nem tért ki hogy a támadás okozott-e kárt.

A kőolaj ára csütörtök hajnalban 100 dollár fölé emelkedett az ázsiai kereskedésben. Az irányadó északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára röviddel 6 óra után 7,12 dollár (7,74 százalék) emelkedéssel 99,10 dolláron állt, hajnalban 101,53 dolláron is jegyezték.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×