Infostart.hu
eur:
365.74
usd:
327.05
bux:
0
2026. november 2. hétfő Achilles
Gyilkosság helyszíne.
Nyitókép: Getty Images / William Whitehurst

Saját fia végezhetett az ablakon kidobott üzletemberrel

A kamerafelvételek és a boncolás alapján úgy tűnik, hogy az ukrán Alexander Adarics nem a zuhanástól halt meg.

A boncolás előzetes eredményei alapján már halott volt az a román állampolgársággal is rendelkező ukrán bankár, aki január 23-án esett ki egy milánói szálláshely ablakán – írja a La Repubblica beszámolója alapján a hvg.hu.

Az UKrSibbank korábbi elnöke, a Fidobank egykori tulajdonosa, Alexander Adarics január 23-án reggel érkezett Milánóba, és a jelek szerint azt tervezte, hogy még aznap este továbbutazik. De erre már nem volt lehetősége, mert Adarics az épület ablakán kiesett és meghalt. Az eset után az olasz rendőrség gyilkosság gyanújával indított nyomozást.

A kamerafelvételek is arról árulkodnak, hogy a bankárt nem a zuhanás ölte meg.

A képeken úgy látszik, mintha egy élettelen test zuhanna. Ezt megerősíti a boncolás eredménye is. A halottkém jelentése szerint a holttesten egyértelműen felfedezhetők voltak a fojtogatás nyomai. Az olasz lap hozzáteszi, a gyilkossággal a bankár fiát, Igort vádolják, akit az olasz ügyészség február végén le is tartóztatott, jelenleg Barcelonában várja a kiadatását.

A tárgyalás előkészítő iratában részletesen leírják az eseményeket. A dokumentum szerint Adarics és fia együtt érkeztek január 23-án délelőtt Barcelonából Milánóba egy üzleti találkozóra. Megbeszélés helyett azonban a férfit megkötözték – ahogy arra a holttest csuklóján talált kötél is utal – majd arra kényszerítették, hogy elutaljon 250 ezer eurónyi kriptovalutát (körülbelül 100 millió forint).

A szálláshely kamerái alapján kora délután egy, majd pár órával később másik két ismeretlen férfi is elhagyta az épületet. Az utolsó másodpercekkel azelőtt távozott, hogy a bankár holtteste kizuhant az ablakon. Ezután szemtanúk látták, ahogy Igor kihajol egy ablakon, majd lemegy, közli, hogy nem ismeri az áldozatot, taxit fog, a repülőtérre megy és hazautazik, azzal a géppel, amire az apjának is jegye volt.

A gyilkosság motivációjára egyelőre nem derült fény.

Adarics özvegyének elmondása szerint a bankár halála előtti időben feszült volt a kapcsolat közte és a fia között.

Címlapról ajánljuk
Minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Kimi Antonelli
Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője behozhatatlan előnyre tett szert négy fordulóval a Forma–1-es idény vége előtt. A mexikói futam dobogóján egy négyszeres (Max Verstappen), egy hétszeres (Lewis Hamilton) és egy újdonsült világbajnok (Kimi Antonelli) állhatott.
Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

Súlyos veszteséget szenvedtek az oroszok, puccs söpörheti el Putyint – Háborús híreink hétfőn

A 2022-ben indított teljes körű invázió kezdete óta idén októberben szenvedte el a legnagyobb havi veszteségét az orosz hadsereg az ukrán vezérkar jelentése szerint. Az ukrán védők emellett több területet szabadítottak fel a hónapban, mint amennyit a támadóknak sikerült elfoglalniuk - számolt be a Kyiv Independent. Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×