Infostart.hu
eur:
364.93
usd:
326.15
bux:
144426.36
2026. november 3. kedd Győző
Marco Rubio amerikai külügyminiszter sajtóértekezletet tart az ASEAN-országok külügyminiszteri találkozóján Kuala Lumpurban 2025. július 10-én.
Nyitókép: MTI/AP/AFP pool/Mandel Ngan

Washington nem akar gyenge szövetségeseket – újabb üzenet Európának

A várakozásoknak, de még inkább az előzetes reményeknek megfelelően az országa és Európa közötti partnerség szükségességét hangsúlyozta a a müncheni biztonsági konferencián az Egyesült Államok külügyminisztere. Élesen bírálta ugyanakkor az ENSZ tevékenységét, és állást foglalt a Donald Trump elnök által létrehozott Béketanács mellett.

Rubio szombat kora délelőtti beszédét rendkívüli érdeklődés előzte meg. Egy évvel korábban ugyanis az akkori müncheni konferencián az Egyesült Államok alelnöke, J.D. Vance beszédével megütközést keltett. Egy hónappal Donald Trump elnöki beiktatása után főnökének üzenetét tolmácsolva kemény szavakkal bírálta Európát, hiányolva az általa fontosnak tartott demokratikus értékeket és nem utolsósorban az európai országok liberálisnak tartott menekültpolitikáját.

A helyzet azóta nem sokat változott, az Egyesült Államok és Európa kapcsolata egyre feszültebbé vált, ami rányomta bélyegét a NATO-n belüli együttműködésre is. Ezek után nem is csoda, hogy több tekintélyes európai vezető, élükön a mostani konferencia házigazdájának számító Friedrich Merz német kancellárral, a transzatlanti kapcsolatok eddig nem tapasztalt, súlyos válságáról beszélt.

J.D. Vance-szel ellentétben az első értékelések szerint a külügyminiszter egészen más hangot ütött meg. Rubio – mint a ZDF tudósított – kezet nyújtott Európának, ugyanakkor komor képet festett a partneri viszony jelenlegi állapotáról.

„Sorsunk szorosan összefonódik Európával” – fogalmazott a külügyminiszter, aki hangsúlyozta, hogy ennek a jövőben is így kell maradnia. Az Egyesült Államoknak sem célja, sem vágya, hogy a transzatlanti együttműködés véget érjen – jelentette ki.

Országa mélyen elkötelezett a közös jövő iránt – állította a J.D. Vance-hez képest jóval mérsékeltebbnek tartott külügyminiszter. Európával nem csak gazdaságilag és katonailag állunk kapcsolatban, hanem partnerként ”spirituálisan és kulturálisan” is kötődünk egymáshoz – tette hozzá.

„Az amerikaiak mindig Európa gyermekei maradnak"

– hangsúlyozta a miniszter, akinek ezt a mondatát hatalmas taps fogadta.

Hiányolta ugyanakkor Európa „nem megfelelő” védelmi képességét, ami – mint hangsúlyozta – az Egyesült Államokat is gyengíti. Országa nem akar gyenge szövetségeseket, hanem olyan partnereket akar, amelyek képesek megvédeni magukat – jelentette ki.

Külön érdekesség, hogy a konferencián eddig a német kancellárral az élen több európai vezető nem csupán a transzatlanti kapcsolatok „mélypontjáról” beszélt, de egyértelműen állást foglalt a kontinens önálló védelmi képességének szükségessége mellett.

Rubio beszédének másik fontos vetülete volt az ENSZ bírálata. Mindez aligha meglepetés annak nyomán, hogy a közelmúltban elsősorban a gázai-övezeti válság mielőbbi rendezése céljával Donald Trump amerikai elnök egy nemzetközi béketanácsot hozott létre, ami a világszervezet alternatívájaként működne. A tanács tagja mások mellett Magyarország is. Több ország, köztük Németország ugyanakkor a tanácsot az ENSZ versenytársnak tekinti, ezért – legalábbis egyelőre – elutasítja a részvételt.

A külügyminiszter annak a nézetnek adott hangot, hogy a nemzetközi konfliktusok megoldásban az ENSZ hatékonysága korlátozott. A világszervezet még mindig „hatalmas potenciállal” rendelkezik arra, hogy jót tegyen a világban, a legsürgetőbb kihívásokra azonban nincsenek válaszai. Olyannyira nem, hogy gyakorlatilag eddig semmilyen szerepet nem játszott – tette hozzá.

Rubio szerint

a régi világrend közösen létrehozott globális intézményeit nem kell megszüntetni, de meg kell reformálni azokat.

Nem sokkal Rubio után kezdte beszédét Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×