Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
324.83
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
A brit kormányfői hivatal által 2025. szeptember 21-én közreadott képen Keir Starmer brit munkáspárti miniszterelnök videóüzenetet vesz fel Londonban szeptember 19-én, a Gázai övezetben végzett izraeli katonai műveletek kezdetének második évfordulója előtt két héttel. Starmer a szeptember 21-én sugárzott beszédében bejelentette, hogy Nagy-Britannia elismeri a palesztin államiságot.
Nyitókép: MTI/EPA/Brit kormányfői hivatal/Lauren Hurley

A brit kormányfő Pekingben van, de nem léphet Donald Trump tyúkszemére

3 napos látogatásra Kínába érkezett Keir Starmer brit miniszterelnök. Ilyen magas szinten 8 éve nem találkozott egymással Kína és az Egyesült Királyság vezetése. Keir Starmer azonban szeretné helyrehozni a kapcsolatokat Pekinggel, hogy beindítsa országa gazdáságát – mondta az InfoRádióban Harb Jad Marcell, a Magyar Külügyi Intézet kutatója.

Kínában van a brit miniszterelnök három napon át. A mostani látogatásnak a célja az InfoRádiónak nyilatkozó kutató szerint elsősorban gazdasági, a munkáspárti kormánynak nagyon fontos célja, hogy a brit gazdaságot újraindítsa, ehhez van nagy szüksége a kínai partnerségre.

Kína a briteknek az egyik legfontosabb kereskedelmi partnerük, nagyjából a kereskedelem 10 százalékát Kínával bonyolítják le; az első számú cél a kínai befektetések ösztönzése lenne, illetve hogy a nagyon zárt kínai piacot legalább részlegesen megnyissák a brit gazdaság előtt – elsősorban a pénzügyi szolgáltató szektorban, tehát főleg bankoknak és biztosítótársaságoknak, ezek összessége a brit gazdaság egyik húzóágazata.

Adódik a kérdés: ha ennyire fontos a briteknek Kína, miért nem járt ott brit kormányfő 8 éve? Ennek Harb Jad Marcell, a Magyar Külügyi Intézet kutatója szerint elsősorban az az oka, hogy nagyon megromlottak a kapcsolatok a két ország között.

Biztonsági aggodalmak voltak

„2010 és 2024 között végig a konzervatívok kormányoztak, 2015-ig, nagyjából David Cameron kormányzása idején egyfajta aranykor volt a brit-kínai kapcsolatokban, ezt ők maguk is így jellemezték. Aztán romlottak meg hirtelen a kapcsolatok, elsősorban Hongkong, illetve egyéb kínai emberjogi kihágások miatt, például az ujgurokkal vagy Tibettel kapcsolatban zajlott események is jelentős szerepet játszottak ebben, illetve az, hogy a britek és a konzervatívok azok egyre inkább egyfajta biztonsági fenyegetésként kezdtek tekinteni Kínára. Lekerült a napirendről a további közeledés. 2018-ban Theresa May még járt Kínában, de azután az ilyen közvetlen bilaterális kapcsolatok megszűntek a két fél között” – foglalta össze.

Annak fényében, hogy az Egyesült Államok fő ellenpólusa a világpolitikában Kína, a közeledéssel Keir Starmer és Nagy-Britannia két tűz közé is kerülhet, de erről, mint a kutató rámutatott, Keir Starmer Pekingbe tartva azt nyilatkozta, hogy ő nem szeretne választani az Egyesült Államok és Kína között, mindkettejükre szüksége van

  • Kínára elsősorban gazdasági okokból
  • az Egyesült Államokra gazdasági és nemzetbiztonsági okokból is.

„Starmer nem ért egyet azzal a trumpi irányvonallal, hogy Kínától el kell zárkózni. Egyébként valamennyire még az Európai Uniónál is kedvezőbben, kevésbé keményen bánik a kínaiakkal a brit kormány, például az elektromos autókra nem vetett ki büntetővámot, ellentétben az EU-val és az Egyesült Államokkal. Ennek valószínűleg az is az oka, hogy mivel jóval kisebb gazdaságról van szó, kiszolgáltatottabb is a kínaiakkal szemben” – mutatott rá.

Kocsi, gyógyszer

Harb Jad Marcell ennek ellenére nem számít arra, hogy Donald Trump Londont új vámokkal fenyegeti majd, már csak azért sem, mert a mostani út nem hoz majd konkrét átfogó megállapodásokat, inkább csak egyes szektorokkal kapcsolatban egyezhetnek meg szorosabb együttműködésről vagy a piacok megnyitásáról, stratégiai elmozdulás tehát nem lesz Kína felé.

Hogy a szolgáltató szektoron kívül mely ágazatokat érinthetik kézfogások, arról azt mondta, a gépjárműiparról lehet szó, Starmert elkísérte a Jaguar Land Rover vezetője is Kínába, szó lehet elektromos autós együttműködésről: a kínai cég az Egyesült Királyságban, a Jaguar-gyárban gyártana elektromos autókat. Még a gyógyszeriparban is szeretnének megegyezéseket kötni – tette hozzá Harb Jad Marcell.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×