Infostart.hu
eur:
368.4
usd:
317.81
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka
Az észak-koreai állami hírügynökség, a KCNA 2025. augusztus 13-án közreadott felvételén Kim Dzsongun észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt főtitkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke telefonbeszélgetést folytat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel augusztus 12-én.
Nyitókép: MTI/AP/KCNA/KNS

Észak-Korea egész arzenált tesztelt, az oroszoknak is segíteni akar vele

Észak-Korea nagy hatótávolságú stratégiai manőverező robotrepülőgépeket tesztelt vasárnap Kim Dzsongun észak-koreai vezető jelenlétében.

Az észak-koreai KCNA állami hírügynökség tájékoztatása szerint a Nyugati-tenger, vagyis a Koreai-félszigettől nyugatra fekvő Sárga-tenger fölött végrehajtott indítások célja a fegyverrendszer „harckészségének”, valamint az ország elrettentő és ellentámadási képességeinek ellenőrzése volt. A közlemény szerint a robotrepülőgépek több mint két órán át repültek, majd sikeresen eltalálták kijelölt célpontjukat. A KCNA által közzétett felvételek a kilövést és a becsapódást is bemutatták.

Kim Dzsongun a jelentések szerint „nagy elégedettségének” adott hangot, és hangsúlyozta, hogy Észak-Korea minden erejét a nukleáris harci erők „korlátlan és tartós fejlesztésére” összpontosítja. A KCNA idézte Kimet, aki szerint a nukleáris elrettentés elemeinek rendszeres ellenőrzése „felelős lépés” a fennálló biztonsági fenyegetések közepette.

A dél-koreai egyesített vezérkari főnökség megerősítette, hogy a hadsereg vasárnap reggel, helyi idő szerint nyolc óra körül több manőverező robotrepülőgép indítását észlelte a Phenjantól északra fekvő Szunan térségéből. A dél-koreai védelmi minisztérium szóvivője szerint az északi szomszéd közelmúltbeli fegyverkezési tevékenységei – köztük az atommeghajtású tengeralattjáró építésével kapcsolatos munkák – aláássák a békét és a stabilitást a Koreai-félszigeten.

Elemzők szerint Phenjan az elmúlt években jelentősen fokozta rakéta- és robotrepülőgép-tesztjeit. A lépések célja egyrészt a precíziós csapásmérő képességek fejlesztése, másrészt az Egyesült Államok és Dél-Korea kihívása, valamint fegyverrendszerek kipróbálása az Oroszországnak történő esetleges szállítások előtt.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség egy katonai forrásra hivatkozva nem zárta ki további észak-koreai rakétatesztek lehetőségét az újév környékén, ezt azonban a dél-koreai hadsereg hivatalosan nem kommentálta.

Észak-Korea a szakértői becslések szerint több tucat nukleáris robbanófejjel rendelkezik. Az ország 2006-ban hajtotta végre első atomkísérletét, és azóta többször hangsúlyozta, hogy a nemzetközi szankciók ellenére fenntartja nukleáris fegyverarzenálját, amelyre saját állítása szerint az Egyesült Államok és szövetségesei jelentette katonai fenyegetéssel szembeni elrettentéshez van szüksége.

Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×