Infostart.hu
eur:
387.78
usd:
329.43
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Brigitte Bardot on the set of LOurs et la Poupee. (Photo by Sunset Boulevard/Corbis via Getty Images)
Nyitókép: Sunset Boulevard, Corbis via Getty Images

Elhunyt Brigitte Bardot

Kilencvenegy évesen elhunyt Brigitte Bardot legendás francia filmszínésznő, az 1960-as évek női ikonja, az állatok lelkes védelmezője - közölte vasárnap az általa korábban létrehozott, róla elnevezett állatvédő alapítvány.

A világszerte elismert színésznő és énekesnő úgy döntött, feladja fényes karrierjét, hogy életét és energiáját az állatok védelmének és alapítványának szentelje - emlékeztet a közlemény, amely nem részletezi a halál napját. A filmdíva a múlt hónapban kórházba került.

Az "isteni BB", az 1950-60-as évek szexszimbóluma több mint ötven évvel ezelőtt intett búcsút a filmezésnek, hátrahagyva mintegy ötven filmet. Szeptember 28-án töltötte be 91. életévét.

A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának összeállítása szerint Brigitte Anne-Marie Bardot Párizsban született, jómódú, konzervatív katolikus családban nevelkedett. Szülei megkövetelték a jó modort, az illő ruhaviseletet, ügyeltek a megfelelő barátok kiválasztására és a taníttatására. Ötéves korától járatták zene- és táncórákra, anyja a jövendő kecses balerinát látta benne, Brigitte pedig a kitörés lehetőségét.

Tizenhat éves korában már az Elle magazin címlapjáról mosolygott bájos, kicsit szemtelen kamaszarcával. Így fedezte fel a film számára a rendező Roger Vadim, aki - a szülők heves ellenzése dacára - 1952-ben feleségül vette, és sztárt faragott belőle. Tőle tudta meg, hogy ajakbiggyesztése ellenállhatatlan, szűk farmerbe és merész bikinibe bújtatott teste izgató, ő pedig tökéletesen domborított a felvevőgép előtt. Kilenc közös filmet forgattak, együttélésük öt évig tartott.

Az ifjú szépség 1952-ben, A normandiai odú című film forgatásán állt először a felvevőgép elé, majd rövid tengerentúli kiruccanás után (1953-ban Hollywoodban Kirk Douglas partnereként játszott A szerelem törvényében) ismét hazájában forgatott. Néhány felejthető filmben nyújtott felejthető alakítás után, 1956-ban férje rendezésében készült el az első igazi Bardot-film, az És Isten megteremté a nőt, amelyben partnerével, Jean-Louis Trintignant-nal mindketten sztárrá emelkedtek.

A film kezdő jelenetében a hason fekvő, anyaszült meztelen Brigitte Bardot maga volt a csábítás, az asztalon mezítláb lejtett tánca sokak szerint a filmtörténet egyik legerotikusabb jelenete. A szexuális forradalom megtestesítőjévé váló Bardot pimasz pucérkodása alaposan feldühítette az erkölcscsőszöket, a lesújtó kritikák nyomán a film otthon megbukott, az amerikai közönség azonban özönlött a mozikba.

A Life magazin így írt róla: "a Szabadság-szobor 1886-os megérkezése óta francia lány ennyire még nem villanyozta fel az amerikaiakat."

A női szexualitást a maga természetes, erotikus módján megmutató hamvasszőke Bardot nagyban növelte a francia film reputációját, így végül prűdebb honfitársai is megenyhültek, és 1970-ben elsőként az ő vonásai alapján mintázták meg a Franciaországot szimbolizáló, minden közintézményben elhelyezett Marianne mellszobrát.

Pályafutása során 21 év alatt közel félszáz filmet forgatott. A bájaira épülő 1959-es Babette háborúba megy izgalmas kalandtörténet, az 1960-as Igazság az önmaga által legjobbnak tartott filmje, az 1961-es Magánélet (Marcello Mastroiannival) nem nélkülözi az önéletrajzi vonatkozásokat. Legsokoldalúbb alakítását A megvetés című 1963-as Jean-Luc Godard-filmben nyújtotta. A róla szóló Kedves Brigitte című amerikai film felvételeire házhoz jött a forgatócsoport, mert ő nem akart Amerikába menni. 1965-ben készült Louis Malle rendezésében a Viva Maria (Jeanne Moreau-val), amelyet a Hímnem, nőnem, egy újabb nagyszerű Godard-film követett. 1968-ban Sean Connery oldalán szerepelt a Shalako című westernben.

Énekesnőként öt nagylemezt és tucatnyi kislemezt adott ki, leghíresebb a Franciaországban igen népszerű Serge Gainsbourg társaságában készített Bonnie és Clyde 1968-ból. (Klasszikus dalukat 2011-ben Gainsbourg fiával Scarlett Johansson énekelte lemezre.)

A színésznő magánéletében is szenvedélyes volt. Sok férfi élvezhette bájait, és még többel hozták hírbe. Férjei sorában Vadimot a színész Jacques Charrier követte, akitől 1960-ban fia született. Később három évre Günter Sachs német milliomos playboy hitvese lett, 1992 óta Bernard d'Ormale politikus felesége.

Utolsó filmjét, a Don Juant 1973-ban forgatta, azóta minden idejét az állatvédelemnek szentelgd. Gyermekkora óta voltak állatai, szavai szerint az állatok szeretete mentette meg, ha mélyponton volt, és állatvédőként ezt az odaadást akarta viszonozni. 1986-ban létrehozta a Brigitte Bardot Állatvédő Alapítványt, amelynek fáradhatatlan aktivistája volt.

Az állatok védelmében nem ismert lehetetlent, ezreket mozgósított a bikaviadalok ellen, eutanáziától mentett meg elefántokat, tiltakozott az amerikai medve- és a japán bálnavadászat, az állatkísérletek, a kegyetlen vágóhídi módszerek, a franciaországi rókák kilövése ellen. Jelentős előrelépésként értékelte a vadon élő állatok cirkuszi szerepeltetését tiltó 2021-es francia állatjogi törvényt.

Csípős nyelvvel bírált politikusokat és pályatársakat egyaránt.

Egy 2018-as nyilatkozatában a mai színésznőket csúnyának, rosszul öltözöttnek tartotta, hiányzik belőlük az elegancia, nem ébresztenek álmokat.

Visszavonulása után közéleti szereplésével borzolta a kedélyeket: támogatta az eutanázia legalizálását és az öngyilkossághoz való jog elismerését. Rasszista nyilatkozatai miatt vádolták fajgyűlölettel és idegenellenességgel, emiatt többször is elítélték, rokonszenvezett a Marine Le Pen fémjelezte Nemzeti Tömörüléssel.

Brigitte Bardot neve mítosz, dalokban énekelték meg, hajót neveztek el, könyvet írtak róla. Saint-Tropez-ben élt, ahol szobra is áll. Memoárja magyar nyelven 2018-ban jelent meg A küzdelem könnyei címmel.

Ahogy fiatal korában tette, úgy idősen is vállalta önmagát, sosem plasztikáztatott, mondván: "Miért teszel úgy, mintha fiatal lennél, ha nem vagy az?"

Címlapról ajánljuk
Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump szerint az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások végső szakaszában járnak. Az amerikai elnök erről Volodimir Zelenszkij társaságában beszélt, amikor floridai rezindenciáján fogadta az ukrán államfőt vasárnap.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×