Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
324.94
bux:
145190.16
2026. november 2. hétfő Achilles
Frank-Walter Steinmeier német államfő beszédet mond, miután a 736 fős parlament és az annak tagjaival megegyező létszámú tartományi képviselők újraválasztották a szövetségi gyűlésben Berlinben 2022. február 13-án.
Nyitókép: MTI/EPA Pool/Adam Berry

Német vihar: az AfD szerint az államfő a pártot támadta a demokrácia védelme ürügyén

Frank-Walter Steinmeier államfő vasárnapi évfordulós beszédében a demokrácia megvédésének szükségességét hangsúlyozta. A Die Welt szerint valójában a szélsőjobboldalinak tartott AfD-nek üzent hadat, anélkül, hogy a pártot név szerint említette volna. A radikális jobboldali párt tiltakozott az elnök beszédében elhangzottak miatt.

Németországban a demokrácia az újraegyesítés óta nem volt akkora veszélyben, mint most - hangsúlyozta november 9-i, ténylegesen három történelmi évfordulóra emlékező beszédében Frank-Walter Steinmeier államfő.

Ezen a napon kiáltották ki 1918-ban az első német köztársaságot, 1938-ban a náci Németországban november 9-én történtek a zsidók elleni pogromok, a kristályéjszaka eseményei, és ezen a napon történt 1989-ben a berlini fal lebontása.

Steinmeier szerint fenyegetést jelent az orosz agresszor, amely, mint fogalmazott, „tönkretette békerendszerünket, és akivel szemben meg kell védenünk magunkat.”

„Jelenleg pedig szélsőjobboldali erők fenyegetnek, amelyek támadják demokráciánkat” – figyelmeztetett az elnök, aki a demokrácia védelmére és cselekvésre szólított fel

A beszéd heves tiltakozást váltott ki az AfD részéről. „Soha korábban egyetlen szövetségi elnök sem élt vissza így hivatalával” – vélekedett a párt parlamenti frakciójának ügyvezetője, Bernd Baumann a Handelsblattnak nyilatkozva. Hozzátette: az elhangzott „Cselekednünk kell” kijelentéssel valójában a párt betiltását szorgalmazta. „Az államfő meg akarja akadályozni, hogy a parlamenti pártok együttműködjenek a AfD-vel, Németország legerősebb politikai erejével” – értékelte Baumann.

Az elmúlt hónapok sorozatos közvélemény-kutatása szerint az Afd, illetve a hatalmon lévő CDU/CSU konzervatív pártszövetség váltakozva áll az első helyen. Friedrich Merz kancellár és az általa vezetett koalíció az ellenzékkel együtt ugyanakkor elutasítja az AfD-vel való együttműködést. Az ezt deklaráló „tűzfal” ellenére a radikális párt országos támogatottsága inkább növekszik.

Erre utalta frakció ügyvezetője is, aki szerint az elnöki beszéd tovább erősíti az AfD-t.

A Die Welt kiemelte, hogy beszédében Steinmeier a párttilalom eszközét antidemokratikusnak minősítette. Hangsúlyozta, hogy aki nem liberális rendszert akar, és az alkotmánnyal szembeni agresszív ellenségesség útjára lép, annak számolnia kell a tilalom lehetőségével.

Azt ugyanakkor hozzátette, hogy erről a szövetségi alkotmányosság hozhat döntést. A karlsruhei bíróság a radikális pártot korábban „feltételezett jobboldali szélsőségesnek” minősítette.

Az AfD jogi úton járt el a minősítés ellen, azt követően a hivatal a korábbi értékelést ideiglenesen hatályon kívül helyezte.

Elemzők szerint Frank-Walter Steinmeier beszédével újabb vitát indított az AfD betikltásáról. Mind a CDU/CSU-ban, mint a koalíciós szövetséges szociáldemokrata SPD-ben szinte azonnal felerősödtek az ezt követelő hangok.

Elsősorban a CDU-ban ugyanakkor több tekintélyes politikus ellenzi ezt.

Címlapról ajánljuk
Két lépcsőben nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter napirend előtti bejelentései

Két lépcsőben nyílnak az ügynökakták – Magyar Péter napirend előtti bejelentései

A kormányfő megfogalmazása szerint a kommunista államhatalom behatolt a családok és a közösségek életébe, félelmet keresett, sorsokkal zsarolt, másokat erővel, pénzzel, karrierrel csábított együttműködésre. A szembenézés azonban a rendszerváltozáskor és azóta is elmaradt, a Kádár-rendszer bűneinek valós bemutatása, 36 éves adósságot törlesztenek most. Parlamenti beszéd.

Két másfél tonnás páncélszekrényre bukkantak Seszták Miklós otthonában

A Seszták Miklós KDNP-s országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter kisvárdai házában tartott októberi házkutatás során talált páncélszekrényeket jellemzően nem magánszemélyek, hanem pénzügyi szolgáltatók és zálogházak alkalmazzák – közölte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal.
Tisza-kormány: Fejes Pétert támogatja a TISZA, fontos döntések jönnek a parlamentben

Tisza-kormány: Fejes Pétert támogatja a TISZA, fontos döntések jönnek a parlamentben

A TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A parlamentben fontos döntések jönnek: napirenden lesznek a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok, a milliárdosok vagyonadója, az új legfőbb ügyész megválasztása, a december 24-i munkaszüneti nap és a költségvetés is, az ülés 13 órakor kezdődik. Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter közölte, hogy a jövő évi költségvetés készítésekor nem dolgozták ki a rezsicsökkentés célzottabbá tételét, és jelenleg sem a rendszer átalakítása áll a tárca szakmai munkájának középpontjában. A minisztérium ugyanakkor olyan energetikai feltételeket akar teremteni, amelyek mellett a jövőben több lehetőség áll majd a kormány rendelkezésére.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 2. 12:41
×
×