Infostart.hu
eur:
362.92
usd:
323
bux:
148147.1
2026. november 4. szerda Károly
Az iráni elnöki hivatal sajtóirodájának képén Maszúd Peszeskján iráni elnök az iráni Atomenergia-szervezet teheráni székhelyén 2025. november 2-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Iráni elnöki hivatal sajtóirodája

Irán nem hátrál, újraépítik a lebombázott nukleáris központokat

Irán újjáépíti a júniusi amerikai és izraeli légicsapásokban megrongált nukleáris létesítményeit – közölte vasárnap Maszúd Peszeskján iráni elnök.

„A kormány teljes erővel kiáll a nukleáris ágazat fejlesztése mellett, fiatal tudósainknak pedig megvan a szaktudásuk, hogy eltökélten továbbvigyék a nukleáris újjáépítést” – jelentette ki Peszeskján, akit a Tasznim helyi hírügynökség idézett.

Újfent hangsúlyozta, hogy az iszlám Köztársaság nem törekszik atomfegyverekre, a nukleáris energiát mindössze polgári célokra akarja használni.

Úgy fogalmazott, hogy a Nyugat ezzel ellentétes vádaskodásai hazugságok, amelyek az ország tudományos fejlődésének megtorpantását szolgálják.

Címlapról ajánljuk
Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×