Infostart.hu
eur:
362.28
usd:
322.94
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly
Szerb diákok és támogatóik Belgrádból Újvidékre vonulnak Ingyija térségében 2025. október 31-én, hogy másnap megemlékezzenek az áldozatokról az ottani tömegszerencsétlenség elsõ évfordulóján. Az újvidéki vasútállomás elõtetejének leszakadása miatt 16 ember életét vesztette.
Nyitókép: Armin Durgut

Ettől a dühös menettől retteghetnek Szerbiában

A vasúti pályaudvar előtetőjének egy évvel ezelőtti leszakadását felidézve nagyszabású megemlékezést tartanak Újvidéken szombaton a tragédia 16 halálos áldozatára emlékezve, a történetek miatt hónapok óta tiltakozó egyetemi hallgatók felhívására már előző nap több ezren megindultak gyalog a vajdasági városba, hogy részt vegyenek a rendezvényen.

Aleksandar Vucic szerb elnök közölte: amennyiben erőszakossá válik a tiltakozás, tömeges letartóztatásokra lehet számítani; továbbá bejelentette, hogy a kormányellenes tiltakozásokkal szemben néhány nap múlva a mellette és a kormány mellett állók szerveznek nagygyűlést szintén Újvidéken. Hozzátette: sokan csalódni fognak szombaton, mert nem lesz kormányváltás.

Péntek délután a szerbiai vasúttársaság bombariadó miatt leállította az összes járatát.

Az óbecsei székhelyű Becejprevoz közúti személyszállító társaság pedig azt közölte, hogy szombaton nem közlekedik Újvidék irányába, mert a nagyszabású rendezvény nehezíti a forgalmat a városban.

Belgrád, 2025. október 30.
Szerb diákok és támogatóik Belgrádból Újvidékre indulnak 2025. október 30-án, hogy két nap múlva megemlékezzenek az áldozatokról az ottani tömegszerencsétlenség elsõ évfordulóján. Az újvidéki vasútállomás elõtetejének leszakadása miatt 16 ember életét vesztette.
MTI/EPA/Andrej Cukic
Belgrád, 2025. október 30. Szerb diákok és támogatóik Belgrádból Újvidékre indulnak 2025. október 30-án, hogy két nap múlva megemlékezzenek az áldozatokról az ottani tömegszerencsétlenség elsõ évfordulóján. Az újvidéki vasútállomás elõtetejének leszakadása miatt 16 ember életét vesztette. MTI/EPA/Andrej Cukic

Az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője tavaly november 1-jén szakadt le, 16 ember halálát okozva. Ezt követően országos tiltakozások kezdődtek, amelyek a mai napig tartanak.

A vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021-2022-ben több hullámban újították fel, és a munka tavaly is folytatódott. Goran Vesic építésügyi miniszter tavaly júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást és az egész épület újra használható. A miniszter azóta lemondott, de közölte, nem tartja magát felelősnek a tragédiáért. Felelősséget vállalt viszont Újvidék polgármestere és a miniszterelnök: Milan Djuric és Milos Vucevic január végén jelentette be lemondását. Márciusban új miniszterelnököt választott a parlament, ám a tiltakozók az érintettek felelősségre vonása mellett előrehozott választásokat követelnek.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×