Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
324.67
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Kék sziréna a sötétben
Nyitókép: Pixabay

Felborult egy ifjú cselgáncsozókat szállító mikrobusz Szerbiában, halálos áldozat is van

Baleset ért egy ifjú cselgáncsozókat szállító mikrobuszt szerda hajnalban Szerbiában az Újvidék és Belgrád közötti autópályán, egy 16 éves gyerek meghalt, további hét gyerek és a gépjármű sofőrje megsérült - közölte a belügyminisztérium.

A baleset hajnali fél négy után néhány perccel történt, amikor az autópályán az újvidéki fizetőkaput elhagyva a mikrobusz eddig ismeretlen okból lesodródott az útról, átszakította a védőkorlátot, és egy csatornába zuhant. A tájékoztatás szerint a 43 éves sofőr nyolc fiatalkorú - 13 és 16 év közötti - sportolót szállított, a belgrádi Partizan cselgáncsklub tagjait, akik egy azerbajdzsáni nemzetközi táborból és versenyről tartottak hazafelé.

A klub edzője, Nebojsa Mandic közölte, hogy a fiatalok repülővel érkeztek Budapestre, ahonnan a mikrobusszal tartottak Belgrádba.

Egy fiatal a helyszínen életét vesztette, a többieket az újvidéki gyerekkórházba szállították. Orvosaik közölték: az egyik gyereknek a gerince sérült meg, őt Belgrádba kell szállítani, a többiek nincsenek életveszélyben.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×