Infostart.hu
eur:
362.62
usd:
322.69
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

Vörös riasztás: Barbara letarolja Romániát

Románia több mint negyven településén utakat, udvarokat öntött el, fákat döntött ki a Fekete-tenger felől érkező, Bulgáriában is károkat okozó Barbara nevű ciklon, amely miatt vörös riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat – közölte szerdán az Agerpres hírügynökség.

A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szerint szerda reggelig a délkeleti országrész 42 településére, valamint Bukarestbe riasztották a katonai tűzoltókat.

A tűzoltóknak 17 elöntött házból, 38 udvarból kellett kiszivattyúzniuk a vizet, 46 kidöntött fa és villanyoszlop eltávolításához riasztották őket, valamint nyolc helyszínen a szél által leszakított háztetőket, épületszerkezeteket kellett eltávolítaniuk. A kidöntött fák 24 személygépkocsit rongáltak meg.

A viharos szél miatt Románia valamennyi tengeri kikötőjét lezárták.

Bukarestben és a fővárost körülvevő Ilfov megyében 18 fát csavart ki a viharos szél, az egyik egy mozgásban lévő autóra esett, de személyi sérülés nem történt.

Krassó-Szörény megyében hegyoldalról levált szikladarabok zuhantak egy mozgásban lévő személygépkocsira, az utasok nem sérültek meg.

A kedd este óta vörös jelzésű viharriasztás alatt álló Konstanca megyében, Tepes Voda és Nicolae Balcescu település között egy személygépkocsit elsodort az ár, a sofőr a jármű motorháztetejére menekült, és segítséget kért a hatóságoktól.

A Konstanca megyei katonai tűzoltók útközben két másik, hasonló módon bajba jutott embert is megmentettek, miközben a segélykérő felé tartottak.

Románia öt délkeleti megyéjében és Bukarestben szerdán szünetel a tanítás, a katasztrófavédelem más megyékből küldött erősítést a térségbe. A meteorológiai szolgálat szerint a 24 óra alatt hulló csapadék mennyisége helyenként az október havi teljes adag háromszorosát is elérheti.

A harmadfokú (vörös) viharriasztás helyi idő szerint 15 óráig van érvényben.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×