Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Olcsó, precíziós, amerikai fegyverek.
Nyitókép: Lockheed Martin

Titkos szuperfegyvert kapnak az ukránok

Washington beleegyezett abba, hogy több ezernyi ERAM rakétát szállítsanak Kijevnek. A 850 millió dolláros számlát viszont jórészt az európai NATO-szövetségesek fizetik.

Egyelőre homály fedi, hogy pontosan milyen fegyverekről van szó. Az ERAM ugyanis csak a rövidítése az angol Extended Range Attack Munitions (megnövelt hatótávolságú támadó lőszer) elnevezésnek, de sem a rakéta típusát, sem pedig a gyártó kilétét egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Mindössze annyit tudni, hogy ebből a talányos csapásmérő eszközből összesen 3350 darabot küldenek majd Ukrajnába és az első szállítmányok már a következő hat hétben meg is fognak érkezni.

Minderről a The Wall Street Journal című amerikai újság számolt be először, méghozzá több, névtelenségbe burkolózó amerikai tisztviselőtől szerzett értesülés alapján. A lap annyit közölte, hogy 240 és 450 kilométer hatótávolságú, repülőgépről indítható, olcsón, nagy tömegben gyártható eszközről van szó.

Azt már a The Aviationist derítette ki, hogy az Egyesült Államok légi ereje tavaly januárban adott ki egy pályázati felhívást, amelyben ugyanilyen messzire repülő, 227 kilogrammos (500 font súlyú), könnyen, alacsony költséggel előállítható fegyvert igényelt. A tenderre 16 cég jelentkezett és a terveket áttanulmányozva, négy hónappal később, a U.S. Air Force már árajánlatokat is kért. Ebben a dokumentumban az is szerepelt, hogy az új fegyver "kulcsfontosságú lesz Ukrajna képességeinek fejlesztése szempontjából." Azt is elvárták, hogy a költségek csökkentése miatt lehetőleg már meglévő, esetleg kereskedelmi forgalomban is kapható alkatrészekből lehessen gyártani az ERAM-nak nevezett támadó eszközt.

A megfizethetőség és a nagy hatótávolság mellett a légierő azt is kikötötte, hogy a rakéták legalább felének 10 méteren belül kell a célpont közelében becsapódnia.

Ugyancsak lényeges szempontként szerepelt, hogy a fegyver működését ne akadályozza az ellenség elektronikai zavarása és akkor is betaláljon, ha megszakadna a műholdas irányítás. Az is az elvárták, hogy két éven keresztül havi 1000 darabot lehessen előállítani az ERAM-ból.

Ezeknek a paramétereknek a már létező eszközök közül leginkább a Boeing cég Powered Joint Direct Attack Munition (PJDAM) gyártmánya felel meg. Egy 227 kilogrammos, hagyományos bombára szerelhető készletről van szó, amely tartalmaz egy kis méretű rakétahajtóművet, a leoldást követően kinyíló szárnyakat és vezérsíkokat, valamint egy kombinált műholdas és tehetetlenségi navigációs rendszert. A „buta” bombából így lesz nagy hatótávolságú, precíziós cirkálórakéta. Ráadásul az egész nem kerül többe mint 25-30 ezer dollár, ami töredéke a hasonló képességű AGM-158 JASSM egymilliós árának. A neten megjelent néhány ukrán grafikán is a PJDAM-re nagyon hasonlító fegyvereket látni, mint a legújabb orosz elleni csapásmérő eszköz.

A Boeing cég  Powered Joint Direct Attack Munition (PJDAM) cirkáló rakétája. Kép: X / Boeing
A Boeing cég Powered Joint Direct Attack Munition (PJDAM) cirkáló rakétája. Kép: X / Boeing

Az ERAM paramétereinek többé-kevésbé megfelel még a Lockheed-Martin és a Northrop Grumman közös terméke, a Gray Wolf, amire 2017-ben adott megrendelést a Pentagon. A harmadik lehetséges fegyver az amerikai haditengerészet számára kifejlesztett MACE (Multi-mission Affordable Capacity Effector - több faladatú, megfizethető kapacitású eszköz), ami az előzőekhez hasonlóan repülőgépről indítható, szárazföldi és tengeri célpontok ellen hatásos, illetve kellően nagy a hatótávolság, az irányítása pedig zavarvédett.

Ellenben a The War Zone az eredeti pályázati kiírásra válaszoló 16 cég között felfedezte a Coaspire és a Zone 5 Tcehnologies vállalatokat is. Mindkettővel szerződött a légierő egy megfiezhető, egyszerűen gyárható cirkáló rakéta létrehozására. Bár ennek a programnak más neve van, de az elvárt műszaki tartalom szinte megegyezik az ERAM tenderben megfogalmazottakkal.

Az amerikai fegyveres erők ugyanis több olyan fejlesztést is támogatnak, aminek eredményeként nagy mennyiségben, alacsony költséggel lehet precíziós fegyverekhez jutni. Méghozzá azért, mert a Petagon már egy ideje készül a Csendes-óceán térségében, egy vélhetően Kínával szembeni háborúra. Ebben döntő lehet, ha már a konfliktus legelején tömegével tudnak bevetni nagy hatótávolságú, pontosan célba találó rakétákat.

De térjünk vissza az Ukrajnának szánt rejtélyes ERAM fegyverekhez. Ezek szállítását jó darabig megtagadta Donald Trump, mert arra számított, hogy gyorsan tárgyalóasztal mellé ültetheti a két egymással hadban álló felet. Ám az alaszkai csúcstalálkozót követően már az amerikai elnöknek sem maradtak illúziói a háború gyors befejezésével kapcsolatban.

Valószínűleg ez magyarázza, hogy - szakítva a korábbi amerikai politikával - engedélyezte a nagy hatótávolságú fegyverek ezreinek szállítását. Persze nagy kérdés, hogy ezt az ukránok miként használhatják majd fel. A Petagon eddig szigorúan tiltotta, hogy amerikai fegyverekkel az orosz hátországra mérjenek csapást. A Fehér Ház csak Joe Biden elnökségének utolsó heteiben járult hozzá ahhoz, hogy az ATACMS rakétákat Ukrajna határain túlra is kilőhessék.

ATACMS rakéta harcászati rakéta. Legnagyobb hatótávolsága 300 km. Kép: Lockheed Martin
ATACMS harcászati rakéta. Legnagyobb hatótávolsága 300 km. Kép: Lockheed Martin

A Petagon úgy tűnik még mindig ragaszkodik a korábbi korlátozásokhoz, és előzetes egyeztetéshez köti az amerikai fegyverek bevetését. Szakértők azonban úgy látják, hogy az ERAM-ok még akkor is komoly képességnövekedést jelenthetnek, ha azokat csak Ukrajna területén belül lehet használni. Egyrészt a frontvonalak közelében is van bőven mire lecsapni, másrészt ezeket a fegyvereket az orosz légvédelem hatókörén kívülről tudják indítani az ukrán pilóták, így sokkal kisebb kockázatot kell vállalniuk egy-egy küldetés alkalmával. Ez már csak azért is nagyon fontos, mert a gyakorlott repülőszemélyzet kiképzése évekig tart, és az idő nem az ukránoknak dolgozik.

A pontos, nagy mennyiségben az ellenségre zúdítható rakéta-bombák olyan érzékeny veszteségeket okozhatnak az oroszoknak, ami talán rákényszerítheti a Kremlt, hogy egyezzen bele a fegyverszünetbe, és kezdjen el tárgyalni a békéről. Ám az amerikai haderő is profitálhat az ERAM-ok ukrajnai bevetéséből, mivel harctéri tapasztalatokat gyűjthet egy olyan fegyverrel, aminek lényeges szerepet szán egy másik nagyhatalommal szembeni esetleges háborúban.

Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Jövőre is telt házas lesz a Forma-1-es Magyar Nagydíj – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. A mogyoródi létesítményben a tavasz első felében ér véget a felújítás záró szakasza. Arról is beszélt, hogy miként valósulhatott meg a külföldi szakértők által is elismert beruházás.

Fenyegetőzik az orosz külügyminiszter

Megsemmisítő választ fog adni Oroszország az ellene irányuló támadásra - figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a TASZSZ hírügynökségnek adott, vasárnap megjelent évértékelő interjújában.
Szép csendben lopakodik a digitális euró

Szép csendben lopakodik a digitális euró

Az Európai Tanács múlt hét csütörtöki ülésének politikailag fajsúlyos két napirendi pontja – az Ukrajnának történő hitelnyújtás és a MERCOSUR egyezmény aláírás előtti jóváhagyása – mellett szinte teljesen elsikkadt a harmadik megvitatott kérdés. Megállapodás született ugyanis a Tanács tárgyalási irányelvéről azokkal az euró szerepének megerősítését célzó kulcsfontosságú javaslatokkal kapcsolatban is, amelyek lehetővé teszik majd a digitális euró bevezetését, valamint pontosítják az eurókészpénz törvényes fizetőeszköz-státuszát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×