Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.55
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Alexander Van der Bellen osztrák elnök nyilatkozatra érkezik a bécsi Hofburgban 2019. május 21-én. Az államfő a nap folyamán felmentette tisztségéből Herbert Kickl szabadságpárti belügyminisztert, valamint elfogadta az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) valamennyi miniszterének lemondását.
Nyitókép: MTI/EPA/Christian Bruna

Élesen bírálta az osztrák államfőt az FPÖ főtitkára a Magyarországgal kapcsolatos kijelentéseiért

Aki durván figyelmen kívül hagyja a választók akaratát saját országában, az ne adjon tanácsot másoknak – jelentette ki többek között az Osztrák Szabadságpárt főtitkára. Christian Hafenecker szerint a jelenlegi osztrák kormányt az különbözteti meg a magyar kormánytól, hogy Magyarországon a lakosság az első.

A diplomáciában szokatlan, a kétoldalú kapcsolatokban egyenesen ritkának számító bírálattal ért Magyarországot illetően Ausztria elnöke. Alexander Van der Bellen egy Alpbachban tartott nemzetközi fórumon Magyarországot olyan helynek nevezte, ahol megítélése szerint korlátozzák az alapvető jogokat, külön említve a média szabadságát is.

A korábbi zöldpárti politikus 2016 óta Ausztria államfője, a 81 éves elnök a mostanihoz hasonló vádakat eddig nem fogalmazott meg. Külön hangsúlyozta azt is, hogy az EU-hoz 30 éve csatlakozott országának más irányt kell választania. „Magyarország nem liberális demokrácia” – állította többek között.

Az alpbachi fórumon kedden elhangzott beszédre egy nappal később reagált az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) főtitkára. Christian Hafenecker hangsúlyozta, hogy „egyszerűen méltatlan” az osztrák államfőhöz egy baráti szomszédos ország lejáratása valótlan vádakkal. A főtitkár szerint Van der Bellen valójában azzal vádolja Magyarországot, ami ténylegesen Ausztriában történik.

Egyenesen groteszknek nevezte, hogy az államfő megkérdőjelezi a magyarországi demokráciát

Hafenecker ezzel kapcsolatban egyebek között felrótta az elnöknek, hogy a tavaly szeptember végi ausztriai parlamenti választások eredményei ellenére nem volt hajlandó kormányalakítási megbízást adni a legtöbb szavazatot szerzett, Herbert Kickl vezette FPÖ-nek. Ebben szerinte szerepek volt az uniós elitnek, különösen Manfred Weber európai néppárti vezetőnek.

„Aki durván figyelmen kívül hagyja a választók akaratát saját országában, az ne adjon tanácsot másoknak” – jelentette ki többek között a főtitkár, aki szerint az egymást követő osztrák kormányok ténylegesen aláásták a média szabadságát is. Hafenecker szerint a jelenlegi osztrák kormányt az különbözteti meg a magyar kormánytól, hogy – mint fogalmazott – Magyarországon a lakosság az első. Ezzel szemben Ausztriában „a vesztesek közlekedési lámpája” az osztrákok ellen dolgozik – érvelt a főtitkár

„Ezért Magyarország is szálka az olyan rendszerpolitikusok szemében, mint Van der Bellen, mert pontosan tudják, hogy az emberek itt is a tömeges illegális bevándorlás megállítását, a baloldali szivárványos ébredés helyett normalitást, megfizethető életet és biztonságot várnak” – fogalmazott Christian Hafenecker. Szerinte Ausztriában „ideológiai vakságból” épp az ellenkezője történik.

Korábban reagált az osztrák államfő kijelentéseire Szijjártó Péter is. Alexander Van der Bellen osztrák elnök alaptalan vádakkal illette Magyarországot a demokrácia érvényesülése tekintetében, miközben ő külföldi szereplőkkel összejátszva ütötte el a választáson győztes pártot a kormányzás lehetőségétől – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×