Infostart.hu
eur:
363.19
usd:
323.34
bux:
147529.84
2026. november 5. csütörtök Imre
A Németország új kancellárjának megválasztott Friedrich Merz, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője (b) leteszi hivatali esküjét Julia Klöckner, a német parlamenti alsóház, a Bundestag Bundestag elnöke előtt a megválasztásáról tartott szavazás második fordulója után Berlinben 2025. május 6-án.
Nyitókép: MTI/AP/Ebrahim Noruzi

Fordulat után – reagált az éles bírálatokra a "száznapos" német kancellár

Kimondatlanul is eddigi kancellári tevékenységét minősítő kemény bírálatokra reagált Friedrich Merz. Élükön a radikális jobboldali AfD-vel az ellenzék pártjai élesen bírálták őt annak kapcsán, hogy az általa vezetett kormány hivatalba lépésének első száz napjában – elsősorban gazdasági téren – ígéreteivel ellentétben szerintük semmit nem tett le az asztalra.

A konzervatív kancellárt már korábban is rendkívül sok bírálat érte amiatt, hogy a bel-, illetve gazdaságpolitikával szemben előnyben részesíti a külpolitikát. Ebből a szempontból szinte jelképes volt, hogy a koalíció századik napján Merz, éppen Ukrajna támogatását megerősítendő, elsősorban videón keresztüli egyeztetéseket szervezett az ukrán elnök, valamint több uniós, illetve NATO-vezető közreműködésével. A résztvevők Donald Trump amerikai elnöknek üzentek az orosz államfővel, Vlagyimir Putyinnal való csúcstalálkozója előtt.

A századik napot "beárnyékolta" egy közvélemény-kutatás is, amelynek adatai szerint az AfD első ízben előzte meg a CDU/CSU-t. Elemzők úgy vélték, hogy az ok egyértelműen a külpolitika Merz általi előnyben részesítése volt.

A kancellár szerdai egész napos elfoglaltsága miatt egy nappal később az X platformon reagált a bírálatokra. Elemzők szerint sajátosan "merzi" volt, hogy a kritikákkal közvetlenül nem foglalkozott, hanem igyekezett azt kiemelni, hogy az első száz napban az általa vezetett, a CDU/CSU-ból és a szociáldemokrata SPD-ből álló koalíció "otthon" eddig mit ért el, illetve mire törekszik.

A "rezümé" az ARD közszolgálati médium beszámolója szerint körülbelül az volt, hogy már sok minden sikerült, de még sok a teendő.

A kancellár megerősítette, hogy május 6-án hivatalba lépett kormánya tényleges politikai váltást ígért. Úgy értékelte, hogy Németország ismét megbízható partner Európában és világszerte. "Gazdasági fordulatot kezdeményeztünk, és korrigáltuk az elmúlt hónapok politikáját" – jelentette ki.

A kezdeti lépések megtörténtek, de sok a tennivaló

– hangoztatta a kancellár, aki szerint kormánya 100 napja dolgozik azon, hogy javítsa az emberek életkörülményeit Németországban.

"Sok mindent sikerült elindítani, ismét beruházások történnek Németországban – fogalmazott Merz, hozzátéve, hogy megítélése szerint a gazdaság hangulata lassan javul.

A kormány – mint idézték – gondoskodott arról, hogy a vállalatok befektetési feltételei javuljanak. A cél az, hogy Németország modern ipari ország maradjon. A külföldi versenyre utalva azt a célt fogalmazta meg, hogy a német ipar a mesterséges intelligenciával, a kutatással és más korszerű fejlesztésekkel előkelő helyet foglaljon el ebben a vetélkedésben.

"A világ nem alszik, a lépést tartanunk kell"

– fogalmazott a kancellár

Merz üzenetében utalt arra, hogy kormánya 500 milliárd eurós hitelt vett fel infrastrukturális fejlesztési, illetve klímavédelmi célokra. Szerinte a hidak, az utak és általánosságban a infrastruktúra fejlesztését már rég meg kellett volna tenni. Külön utalt a védelmi célokra felvett 400 milliárd eurós hitelre. Németország most többet fektet be a Bundeswehrbe, mint valaha is – jelentette ki.

Az ARD a tudósításhoz fűzött elemzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy Merz stílusa jelentősen különbözik elődjei, Olaf Scholz és Angela Merkel vezetési stílusától: "ennek lényege, hogy nyilatkozatai szerint legtöbbször elégedett saját magával".

Idézte Merzet, aki a Scholz-kormányt úgy értékelte, hogy képtelen a feladatok végrehajtására. Ellenzéki vezetőként azt hangoztatta, hogy ez a szerep gyakorlatilag őt illeti.

Az elemző ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy kormányának hivatalba lépésekor a Bundestag első körben nem szavazott bizalmat a kancellárnak. Az csak a második fordulóban sikerült, ami példa nélkülinek számított a szövetségi köztársaság történetében.

Scholz különösen a külpolitika frontján sok esetben "elveszettnek" tűnt. Merz azonban a külpolitika terén különösen ügyel arra, hogy "szuverén, magabiztos, sőt büszke" legyen. Donald Trumpnál tett első washingtoni vizitjét rögtön úgy értékelte, hogy rendkívül elégedett a látogatással.

Vezetési módja inkább hasonlít egy vállalkozóéhoz, mint egy politikuséhoz. Ez is megkülönbözteti őt Scholztól és Merkeltől is – vélte az elemző, aki szerint Merz a belpolitikát valójában a kormányra, leginkább a hozzá legközelebb álló, elsősorban konzervtív politikusokra bízza.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×