Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai tartományi miniszterelnök sajtótájékoztatót tart Berlinben 2020. február 25-én, ahol bejelentette indulását a legnagyobb német kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki tisztségéért. A CDU április 25-én tartja elnökválasztó kongresszusát.
Nyitókép: MTI/EPA/Hayoung Jeon

Brit és amerikai mintára nemzetbiztonsági tanács alakul Németországban

Több országban, így egyebek között az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is immár régóta működik Nemzetbiztonsági Tanács. Aligha véletlen, hogy a jelenlegi nemzetközi válságok, illetve vészhelyzetek tükrében a német kormánykoalíció is ilyen testület felállításáról döntött.

Mindezt már a koalíciós megállapodás is előirányozta, most viszont a testületről immár konkrét döntés született.

Természetesen a kül- és belbiztonsági vészhelyzetek kezelését eddig sem hanyagolták el, ez azonban mindeddig két "kézben" összpontosult. Ez volt a feladata az évtizedek óta működő úgynevezett szövetségi biztonsági, korábbi védelmi tanácsnak, valamint a kormányon belül működő "szűk körű" biztonsági kabinetnek. Az előbbi elsősorban a fegyverexport jóváhagyásával foglalkozik, míg a biztonsági kabinet feladata a kül-, a védelmi, a valamint belpolitikai biztonsági kérdések kezelése.

Az elmúlt hetekben mindkét testületet, feladatától függően, az ukrajnai háború és a Gázai övezet helyzete foglalkoztatta leginkább.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint a döntéshozók célja mindenekelőtt a feladatok koordinálása, és ettől elválaszthatatlanul a meglévő hatalmas mennyiségű tudás, kompetencia és nem utolsósorban információ összehangolása. A Nemzetbiztonsági Tanács ebből kiindulva olyan integrációs szervezet lesz, amelynek helyzetjelentéseket, illetve előrejelzéseket kell készítenie a kormány számára.

A tanácsban a tervek szerint a kilenc, ebből a szempontból legfontosabb tárca vezetője kap helyet, elnöke Friedrich Merz kancellár, alelnöke pedig Lars Klingbeil alkancellár, egyben pénzügyminiszter. Tagja lesz a külügyminiszter, a belügyminiszter, az igazságügyi, a gazdasági, a védelmi, a fejlesztésügyi és a digitális ügyekért felelős miniszter, továbbá a kancellári hivatal vezetője.

A szövetségi kormány más tagjai behívhatók a Nemzetbiztonsági Tanácsba, ha a téma hatáskörükbe tartozik, így többek között környezeti katasztrófák, egészségügyi kockázatok vagy állatbetegségek esetén.

Üléseire meghívót kaphatnak az adott válsághelyzettel foglalkozó intézmények, illetve szervezetetek képviselői is.További újdonság, hogy a tartományok képviselőit is meginvitálhatják.

Szakértők szerint a különböző szervezeti egységek közötti, eddig gyakran bonyolult koordinációnak "világosabbá, rugalmasabbá és nem utolsósorban spontánabbá" kell válnia. Az üléseket nyilvánosan be lehet jelenteni, de azok titkosak is lehetnek. "Elvégre Németország biztonsági helyzete mindentekintetben nagyobb veszélyben van, mint az elmúlt évtizedekben" – hangzott az érvelés.

A testület augusztus végén kezdi meg munkáját. Üléseit az említett "stratégiai" témákban a kancellár kezdeményezheti.

Címlapról ajánljuk
Temérdek aranyon ül Szudán – de hiába, fegyveres kiskirályok rabolják szét

Temérdek aranyon ül Szudán – de hiába, fegyveres kiskirályok rabolják szét

Több mint 1,25 millió menekült tér vissza a polgárháború által sújtott Szudánba – derül ki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának közléséből. Ennek okairól és lehetséges következményeiről Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt az InfoRádióban.

Már kimutatható, hogy az újabb generációk képességeit rontották az okoseszközök

Most első alkalommal fordulhat elő, hogy egy fiatal generáció bizonyos képességekben rosszabbul teljesít, mint a szülei korosztálya – mondta Pöltl Ákos. A Semmelweis Egészségfejlesztési Központ digitális gyermekvédelmi szakértője a Kék Bolygó podcastban arról beszélt, hogyan befolyásolhatja a túlzott okostelefon-használat a gyerekek idegrendszeri fejlődését, figyelmét és tanulási képességeit.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Maradona kezezős labdájától Muhammad Ali köntöséig – Megdőlt a sportrelikviák aukciós rekordja

Maradona kezezős labdájától Muhammad Ali köntöséig – Megdőlt a sportrelikviák aukciós rekordja

Közel 20 milliárd forintnyi összeget kalapált össze nyári unaloműző online árveréssorozatán sportrelikviákból a dallas-i Heritage aukciósház, ami rekordot jelent ebben a kategóriában. Kosárlabdázók ikonikus mezététől Maradona kezezéséről elhíresült labdáján át Muhammad Ali köntöséig igazán kivételes válogatás csábította a gyűjtőket. Az isteni Diego kezesgólja által kegytárggyá magasztosult focilabda kapcsán tízmillió dolláros reményeket is megfogalmaztak az eladók, végül a játékszer „csak” 3,3 millió dollárért, vagyis több mint egymilliárd forintért kelt el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×