Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
323.55
bux:
147313.28
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Unsplash

Ezrével harcolhatnak Ukrajnában a kolumbiai zsoldosok is

Az ukrán erők bevallása szerint csak az egyik dandárjukban mintegy 2 ezer kolumbiai zsoldos lehet, a parancsnok szerint havi körülbelül ezer dél-amerikai fegyveres érkezik a hadseregbe.

Az Ukrajnában harcoló kolumbiai zsoldosok egy, az ukrán 47. dandár parancsnokával készült interjúban kerültek szóba – írja a hirado.hu.

A parancsnok az ukrán TSZN csatornának nyilatkozva azt mondta: „Már körülbelül kétezer kolumbiait hoztunk Ukrajnába. Nem érdekel a motivációjuk. A legfontosabb, hogy teljesítik a harci feladatokat. Havonta ezer önkéntest tudunk hozni. Ez a minimum.”

A kolumbiaiak többsége zsoldosként érkezik Ukrajnába. Ezzel kapcsolatban az El País című spanyol nyelvű lap is közölt 2024 végén egy cikket, amelyben úgy fogalmaztak, hogy Kolumbia a világ legnagyobb zsoldos exportőre, és az ország rengeteg embert bocsát ki a különféle háborúkba, vagy pusztán azért, hogy magánbiztonsági szolgálatot lássanak el külföldi cégekben. Egyikük azt mondta: „Olyanok vagyunk, mint a futballisták. A fejvadászok megnézik a munkádat, és ajánlatot tesznek neked”.

Kolumbiáé Dél-Amerika második legnagyobb hadereje 250 ezer fővel, amiből évente több mint 10 ezer katona vonul vissza.

Közülük több százas nagyságrendben mentek már korábban is harcolni Ukrajnába azért, mert négyszer annyit kerestek az ukrán hadseregben, mint korábban Kolumbiában, vagy még többet is.

„Kolumbia nagy hadsereggel rendelkezik, amelynek tagjai magasan képzettek, de a fizetés nem túl jó, ha összehasonlítjuk más hadseregekkel” – fejtette ki Andrés Macías, a bogotai Externado Egyetem kutatója, aki a kolumbiaiak világszerte végzett katonai szerződéses munkáját tanulmányozza.

Volt azonban, aki csalódott, mert saját költségén utazott Ukrajnába, ott viszont jóval kevesebb pénzt kapott a beígértnél, és a körülmények, illetve a bánásmód is meglehetősen mostoha volt, így dezertált.

A Neue Zürcher Zeitung értesülése szerint 2025 februárjáig bezárólag legalább 64 kolumbiai halt meg Ukrajnában, legalább 122 főt pedig az eltűntek közt tartanak számon. Mint megjegyezték, Ukrajna 400 ezer dollár kártérítést ígér a hozzátartozóknak, ha egy katona meghal. Azonban a lap szerint ezt a pénzt azonban csak akkor fizetik ki, ha a holttestet megtalálták, vagy a nyomozás lezárult. Egy nemrégiben Bogotában tartott tüntetésen a zsoldosok családtagjai panaszkodtak, hogy Ukrajna nem ad nekik sem információt, sem pénzt.

Az említett 4300 dolláros fizetésnél egyébként még az ukránok szerint is kevesebbet keresnek a kolumbiai zsoldosok: egy kolumbiai zsoldos azt nyilatkozta az United24 ukrán lapnak, hogy a frontvonalbeli szolgálatért – amely különféle bónuszjuttatásokkal jár együtt az alapilletményen túl – átlagosan 120 ezer hrivnyát, vagyis körülbelül 2834 dollárt kapnak (ami még mindig többszöröse annak, mint amit Kolumbiában megkereshet a szolgálatért).

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.

Ügynökakták: a szakértő óvatosságra kér, és egy másik, ezer konkrét sztorit kibontó weboldalra is felhívta a figyelmet

36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők egy része olyan, akit nem sikerült beszervezni, de sok olyan is van, akinek a jelentései súlyos következményekkel jártak. A mintegy 150-160 ezer beszervezettből most 60 ezer név került nyilvánosságra.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: döntött a bíróság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Tisza-kormány: döntött a bíróság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×