Infostart.hu
eur:
386.11
usd:
330.89
bux:
0
2026. január 12. hétfő Ernő
Donald Trump amerikai elnök által a kormányzati hatékonyságért felelős új amerikai minisztérium vezetésére jelölt Elon Musk üzletember beszél az emberekhez a washingtoni Capitol One Arénában Trump beiktatási ünnepsége után 2025. január 20-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Allison Dinner

Elon Musk bejelentette új pártját, borítaná a kétpárti rendszert Washingtonban

A milliárdos szombaton közölte, hogy egy új politikai pártot alapít, miután szűnni nem akaró összetűzésbe került Donald Trump amerikai elnökkel. Összeszedtük, mit lehet tudni a politikai formációról, amely egy újabb lehet az amerikai kétpártrendszert megtörni kívánó kísérletek sorában. Ezek egyébként eddig sorra elbuktak.

A konzervatív és a republikánus pártok kihívójának szánja Elon Musk az Amerika Pártot (America Party), melynek megalakítását szombaton jelentette be közösségi oldalán, az X-en. Korábban jelezte azt is, hogy beváltja fenyegetéseit, ha az elnök belpolitikai törvényjavaslata törvényerőre emelkedik – tudósított a CNN.

A milliárdos július 4-én, pénteken, az amerikai függetlenség napján indított szavazást X-követői körében: támogatnák-e, hogy életre hívja az Amerika Pártot? A csaknem 1,25 millió válaszadó több mint 65 százaléka igennel voksolt.

„Ha új politikai pártot akartok, meg is kapjátok! Ha országunkat pazarlással és korrupcióval csődbe vinnék, akkor egypártrendszerben élünk, nem demokráciában” – írta Musk szombaton. „Ma azért alakult meg az Amerika Párt, hogy visszaadja nektek a szabadságotokat” – fogalmazott.

Musk – Trump 2024-es elnökválasztási kampányának legnagyobb egyéni adományozója (277 millió dollárt költött), és egészen a közelmúltig az elnök közeli tanácsadója, aki a kormányzati pazarlást csökkentő, vitatott tevékenységű DOGE szervezetet vezette –, az utóbbi hetekben hevesen bírálta Trump „Nagy Gyönyörű Törvényét”, mert az a becslések szerint az több billió dollárral növelné a szövetségi hiányt. Korábban azzal fenyegetőzött, hogy anyagi támogatást nyújt az adócsomagot támogató törvényhozók leváltására. A javaslatot azonban megszavazta a kongresszus és pénteken az elnök is aláírta.

Az egyelőre nem világos, hogy Musk milyen lépéseket tett a párt jogi megalapítása érdekében, amihez regisztráció szükséges a Szövetségi Választási Bizottságnál (FEC). Egyelőre semmi nem utal arra, hogy ez megtörtént volna.

A világ leggazdagabb embere jelezte, hogy egy költségvetési szempontból konzervatív, és a kiadásokat visszafogó pártot szeretne, de kevés egyéb részletet árult el a párt programjáról.

A The Guardian arról ír, hogy Musk új pártja néhány kulcsfontosságú kongresszusi hely megszerzésére koncentrálhat, és az elérhető képviselőházi és szenátusi helyeket felhasználhatja a számára fontos ügyek formálására.

Musk egyik X-bejegyzése szerint két vagy három szenátusi helyre és nyolc-tíz képviselőházi körzetre kellene koncentrálniuk, ami már elegendő lenne ahhoz, hogy döntő szavazatokhoz jussanak a vitatott törvények esetében, „biztosítva, hogy azok a nép valódi akaratát szolgálják”.

Azt is javasolta, hogy az új formáció már induljon a 2026-os félidős választásokon.

A brit lap megjegyzi: az új politikai pártoknak nem kell hivatalosan regisztrálniuk a Szövetségi Választási Bizottságnál, amíg nem gyűjtenek vagy költenek bizonyos küszöbértékek felett pénzt egy szövetségi választással kapcsolatban.

A Fehér Ház és az elnök egyelőre hivatalosan nem reagált Musk pártalapítására. Korábban Trump újságíróknak azt mondta: „Lehet, hogy a DOGE-ot kellene Elonra küldenünk. a DOGE az a szörnyeteg, amelynek esetleg vissza kellene mennie és megennie Elont. Ez nem lenne olyan szörnyű.”

A Fox News azt írta, hogy hozzászólásokban a jobboldal egyes képviselői aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy egy harmadik párt megoszthatja a konzervatív szavazatokat, és segíthet a demokratáknak könnyebb győzelmet aratni.

„Ez a harmadik párt aránytalanul sok szavazatot fog elvenni a jobboldaltól a baloldal ellenében, és könnyebb utat fog biztosítani a baloldalnak a hatalomhoz” – írta Shawn Farash konzervatív kommentátor.

Mások, mint például Joey Mannarino exzenész, politikai stratéga és kommentátor, arra kérték Muskot, hogy az új párthelyett a Republikánus Párt belülről történő reformjára összpontosítson.

A kritikusok arra is rámutattak, hogy az X-es szavazás informális volt, nem korlátozódott az amerikai szavazókra, és befolyásolható volt botok által (a neten, közösségi oldalakon tevékenykedő számítógépes algoritmusokkal).

Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több, mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×