Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló
Egy terepjáróra szerelt izraeli Lite Beam lézerágyú.
Nyitókép: Rafael

Izrael harcba vetette legújabb lézerágyúit

A zsidó állam védelmi minisztere bejelentette, hogy már több alkalommal is sikerrel használták a légvédelem legújabb sugárfegyvereit.

Israel Katz szerint az új sugárágyúk alapjaiban változtatják meg a közel-keleti háborúk menetét. Mint mondta, hivatalba lépését követően azonnal utasítást adott arra, hogy gyorsítsák fel a fejlesztéseket, mert azok létfontosságúak az ország hatékony védelme szempontjából. A miniszter még hozzátette, hogy nemcsak a most rendszerbe állított fegyverek félelmetesek, hanem azok is, amelyek még most készülnek.

Az izraeli légvédelem parancsnoka, G. dandártábornok (a neve biztonsági okokból nem nyilvános) a Breaking Defense-nek azt nyilatkozta: "A lézerrendszereket már több alkalommal is sikerrel használtuk drónok, rakéták és más, a levegőből érkező fenyegetések elhárítására". Ezekből naponta érkezik jó néhány vagy a libanoni Hezbollahtól, vagy az ugyancsak iráni támogatást élvező iraki, illetve jemeni milíciáktól.

Az egyik sikeres drónvadászat ezen a videón látható.

Az energiafegyverek attól a Rafael cégtől származnak, amelynek neve ismerős lehet idehaza is. Ez a vállalat gyártja a Magyar Honvédség legújabb páncéltörő rakétáit. A Spike-LR-ek váltják az összes régi, szovjet eredetű harckocsi-elhárító rendszert. A lövész alegységek mellett a Spike-LR rakétákkal szerelik fel a KF-41 Lynx gyalogsági harcjárműveket, és tervek vannak arra is, hogy a legújabb, H-154M könnyű helikopterek fegyverzetébe ugyancsak ezek egy változatát fogják majd integrálni.

2022-ben az akkori izraeli miniszterelnök arról számolt be, hogy sikerrel próbálták ki egy új, nagy energiájú fegyverekből álló légvédelmi rendszer első elemeit. Naftali Bennett azt ígérte, hogy az Iron Beam (Vassugár) elnevezésű komplexum 2025-ben már harcra kész lesz. Aztán a Rafael tavaly októberében, a washingtoni AUSA 2024 rendezvénysorozaton be is mutatta ennek két elemét. A Lite-Beam 10 kW, míg a Iron-Beam-M 50 kW-os lézert használ. Mindkét fegyvert ellátták célfelderítő és azonosító elektrooptikai eszközökkel, ami ebből a videóból is kiderül.

Daniel Gold, a jeruzsálemi hadügyminisztérium Védelmi Kutatási és Fejlesztési Igazgatóságának (DDR&D) vezetője ugyancsak rendkívül elégedett az új energiafegyverek teljesítményével. A haditechnika területén nagy elismerésnek örvendő központ irányítója büszkén jelentette ki, hogy a világon elsőként Izrael légterét védik lézerágyúk. Hozzátette: a Rafael által kifejlesztett sugárfegyverek – a rakétákat kiegészítve – egy újabb védvonalat alkotnak a Vaskupola több rétegű légvédelmi rendszerében.

Címlapról ajánljuk
Országgyűlési választás: így szavazhatnak a szolgálatot teljesítő rendőrök, tűzoltók, bv-sek és katonák

Országgyűlési választás: így szavazhatnak a szolgálatot teljesítő rendőrök, tűzoltók, bv-sek és katonák

A rendőrök fehér ingben teljesítenek szolgálatot a szavazás napján, és voksolni csak civilben mehetnek. A rendőrség, a tűzoltóság, a büntetés-végrehajtás (bv) és a honvédség személyi állományának is biztosítják a részvétel lehetőségét a vasárnapi országgyűlési választáson – itt vannak a részletek.

Rendkívül sűrű ez a szombat – így zárul a 2026-os országgyűlési választási kampány

A kormányerők este a Karmelitától pár lépésre várják a Fidesz–KDNP támogatóit, a Tisza Párt elnöke négy kelet-magyarországi helyszín után Debrecenben zárja az utolsó kampánynapot, a kisebb pártok is kampányzárót tartanak. Részletek.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×