Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
Keir Starmer brit miniszterelnök sajtótájékoztatót tart a brit EU-tagság megszűnése óta először rendezett hivatalos kétoldalú brit-EU-csúcstalálkozó után Londonban 2025. május 19-én.
Nyitókép: MTI/EPA pool/Neil Hall

Nem volt ilyen a brexit óta

Keir Starmer brit miniszterelnök arra kérte hétfőn az Európai Unió tagországait, hogy haladéktalanul tegyék lehetővé a brit beutazóknak az elektronikus beléptető kapuk használatát a határátkelőhelyeken.

Starmer és az EU vezetőinek részvételével hétfőn – a brit EU-tagság öt évvel ezelőtti megszűnése (brexit) óta először – hivatalos kétoldalú csúcsértekezletet tartottak Londonban, és ezen számos egyéb megállapodás mellett egyezség született arról, hogy

az uniós országokba látogató brit állampolgárok használhatják az e-kapukat, vagyis az elektronikus beléptető rendszereket.

A Downing Street erről szóló tájékoztatásának megfogalmazása szerint ennek célja, hogy a brit beutazók elkerülhessék „a rettegett sorokat” a határellenőrző pontokon.

A csúcstalálkozó utáni sajtóértekezletén Keir Starmer személyesen is megerősítette, hogy az unióval hétfőn elért megállapodás értelmében a brit utazók ezentúl használhatják az EU-országok határátkelő pontjain az e-kapukat.

A brit kormányfő is úgy fogalmazott, hogy ez az egyezmény véget vet az útlevélellenőrző pultok előtti „hatalmas soroknak”.

Starmer kijelentette: arra szólítja fel az összes EU-tagországot, hogy haladéktalanul segítsék elő az e-kapuk használatáról szóló megállapodás gyakorlati megvalósulását.

A brit és az uniós fiatalok mozgási szabadságának kölcsönös biztosításáról szólva a munkáspárti brit miniszterelnök megismételte a hivatala által nem sokkal korábban ismertetett állásfoglalást, amely szerint ennek elérése érdekében a csúcstalálkozón egyelőre az együttműködés folytatásáról született megállapodás.

Keir Starmer hangsúlyozta: a kezdeményezés alapján a fiatalok szabadon utazhatnak és vállalhatnak munkát Európában és Nagy-Britanniában, de a brit kormány e program végrehajtása során „megfelelő létszám- és időtartambeli korlátozásokat, valamint vízumelőírásokat” kíván érvényesíteni.

A brit kormányfő nem részletezte, hogy a programban résztvevő európai uniós fiataloknak milyen vízumra lesz szükségük.

Ebben a kérdésben egyelőre nézeteltérés van London és az EU között, mivel az Európai Bizottság több ízben jelezte, hogy a munkáspárti brit kormány által célként kitűzött érdemi közeledés egyik kulcsfontosságú elemének tartaná a 18-30 év közötti uniós és brit állampolgárok megkötések nélküli utazási, letelepedési, tanulási és munkavállalási lehetőségének megteremtését.

Az európai uniós állampolgárok április 2. óta csak elektronikus beutazási engedély (Electronic Travel Authorisation, ETA) birtokában léphetnek be Nagy-Britanniába. Az ETA két évig vagy a kérelmező útlevelének lejártáig érvényes, és az érvényességi idő alatt korlátlan számú nagy-britanniai beutazást tesz lehetővé, de esetenként legfeljebb hathónapnyi tartózkodást engedélyez, és munkavállalásra nem jogosít.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×