Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
321.85
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Hívek és apácák a vatikáni Szent Péter téren 2025. május 18-án, amikor XIV. Leó pápa megkezdi péteri szolgálatát. Robert Francis Prevost amerikai bíborost május 8-án választották meg a római katolikus egyház 267. vezetőjének az április 21-én, 88 éves korában elhunyt Ferenc pápa utódjául. A 69 éves Prevost az első amerikai pápa az egyház történetében.
Nyitókép: Fabio Frustaci

Először tartott szentmisét az új pápa

Megkezdődött az új katolikus egyházfő, XIV. Leó pápa péteri szolgálatának kezdetét jelentő szentmise vasárnap délelőtt a vatikáni Szent Péter-bazilikában.

A szertartás a Szent Péter-bazilikában kezdődött, ahol az új egyházfő a keleti egyházak pátriárkáival levonult a bazilika altemplomába Szent Péter sírjához, és ott közösen imádkoztak. Ott két diakónus magához vette a pápaság két szimbólumát, a halászgyűrűt és a palliumot.

Ezt követően a pápa és kísérete együtt vonult a bazilika előtti szabadtéri oltárhoz, miközben a kórus Laudes Regiae-t énekelte, a szentté avatott pápák, vértanúk közbenjárását kérve az új pápa szolgálatára.

Az oltárhoz érve XIV. Leó megáldotta a vizet, majd meghintette vele a híveket.

A szertartáson az áldozás után utáni imában az új pápa arra kérte Istent, hogy erősítse meg az egyházat egységben és szeretetben, és hogy a rábízott nyájjal együtt őt is oltalmazza. Kiemelte: örömünkben és közösségünkben nem feledkezhetünk meg azokról, akik a háborúk miatt szenvednek Gázában és Ukrajnában. Hozzátette: a meggyötört Ukrajna most már végre a béketárgyalásokra vár, amelyek "tartós és igazságos békét kell, hogy elhozzanak".

Vatikánváros, 2025. május 18.
Perui népviseletbe öltözött, inka fejdíszt viselő férfi a vatikáni Szent Péter téren 2025. május 18-án, amikor XIV. Leó pápa megkezdi péteri szolgálatát. Robert Francis Prevost amerikai bíborost május 8-án választották meg a római katolikus egyház 267. vezetőjének az április 21-én, 88 éves korában elhunyt Ferenc pápa utódjául. A 69 éves Prevost az első amerikai pápa az egyház történetében.
MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci
Vatikánváros, 2025. május 18. Perui népviseletbe öltözött, inka fejdíszt viselő férfi a vatikáni Szent Péter téren 2025. május 18-án, amikor XIV. Leó pápa megkezdi péteri szolgálatát. Robert Francis Prevost amerikai bíborost május 8-án választották meg a római katolikus egyház 267. vezetőjének az április 21-én, 88 éves korában elhunyt Ferenc pápa utódjául. A 69 éves Prevost az első amerikai pápa az egyház történetében. MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci

Ismét nagy tömeget vártak, valamint kétszáz delegációt a világ minden részéből. Köztük lesz J.D. Vance amerikai alelnök és Marc Rubio külügyminiszter, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Emmanuel Macron francia elnök és Friedrich Merz német kancellár, valamint érkezését jelezte az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij is. A magyar delegációt Sulyok Tamás államfő vezeti, a kormány képviseletében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is részt vesz a szertartáson.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: sorra reagálnak az érintett ismert emberek

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×