Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pixabay

Három német tartományban már a Mohammed legnépszerűbb keresztnév

A kedvenc keresztnevek rangsora nem sokat változott, de a fiúknál megállíthatatlanul tör előre a Mohammed, különösen Berlinben, Hamburgban és Brémában.

A szokásoknak megfelelően közzétették Németországban az előző esztendő legnépszerűbb lány-, illetve fiúneveinek listáját. Az első három helyen a szülők preferenciája tavaly alig változott az egy évvel korábbihoz képest. Az újszülött lányok esetében a Sophia, míg a fiúknál a Noah áll az első helyen. A Német Nyelvi Társaság Wiesbadenben nyilvánosságra hozott listája szerint a Sophiákat és a Noah-kat az Emiliák és a Mattheók követik, megelőzve az Emmákat és a Leonokat. A Sophia egyébként az Emiliák rovására 2023-ban ugrott az elő helyre, amelyet tavaly is megőrzött. A Noah kiemelkedő népszerűsége 2019 óta megingathatatlan.

Különösebb változás ugyanakkor a korábbiakhoz képest nemigen történt, mindkét nem esetében helycserékre került sor. A lányoknál például az egykori listavezető Hanna folyamatos csúszott vissza. A fiúk esetében az első tíz közé nyomult a Theo, azaz a Theodor rövidített változata. A nagy vesztes a Liam, amely a közelmúltban még a csúcson volt, 2024-ben viszont a 14. helyre csúszott vissza.

Egyvalamit ugyanakkor a szakértők külön is kiemeltek, mégpedig a Mohammedek „szárnyalását”.

A Die Welt tudósítása szerint a szakértők mindezt a bevándorlással magyarázzák, a Mohammed fiúnév 2024-re a tizenegyedik helyre jött fel, noha egy évvel korábban még a 15. helyen állt. Ráadásul három tartományban, az egyformán önálló tartományi jogú Berlinben, Hamburgban és Brémában a fiúk körében a Mohammed listavezető, de mindháromban már 2023-ban is a Mohammed név volt a legnépszerűbb. Érdekesség, hogy Hessenben a második leggyakrabban adott név lett a Mohammed, míg Észak-Rajna-Vesztfáliában a harmadik.

A Német Nyelvi Társaság 1977 óta teszi közzé a legnépszerűbb keresztneveket, amelyek a német anyakönyvi hivatalok adatain alapulnak. A jelentés szerint 750 hatóság közel 900 000 egyéni nevet továbbított – függetlenül attól, hogy kereszt- vagy utónévként szerepelnek-e.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×