Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Kis-Benedek József az állítólagos kémügyről: Kijevnek bizonyítania kellene vádjait

Ukrajnának bizonyítania kell, hogy valóban kémeket fogott el, és azok tényleg a magyar nemzetbiztonságnak dolgoztak – mondta az InfoRádióban a biztonságpolitikai szakértő. Kis-Benedek József szerint az is kérdés, hogy Kijev hogyan reagál a budapesti diplomatái kiutasítására.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) szerint két magyar állampolgárt tartóztattak le Ukrajnában kémkedés miatt. Korábban mindketten az ukrán hadsereg alkalmazásában álltak, most hazaárulással vádolják őket. A szervezet szerint két magyar állampolgárt tartóztattak le, akik adatokat gyűjtöttek Kárpátalja katonai védelméről, sebezhető pontokat kerestek, és elemezték, hogyan reagálnának a helyiek, ha magyar csapatok lépnének be a régióba.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyarországot ért ukrán kémvádakkal kapcsolatban közölte, hogy a szomszédos országban a fizikai összecsapások mellett zajlik egy propagandaháború is, és gyakran alkalmaznak magyarellenes propagandát is, amelyről sok esetben az derült ki, hogy semmifajta alapja nincsen. Majd bejelentette: Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány nem tűri tovább a hazánkkal szembeni folyamatos lejárató akciókat Kijev részéről.

„Ha igaz a történet, akkor az a magyarokra nézve nem valami kellemes” – mondta az InfoRádióban Kis-Benedek József. A biztonságpolitikai szakértő szerint már nem csak az ukrán források állítják, hogy a két gyanúsított Magyarországra jött a megszerzett információval, amiért pénzt is kapott.

„Ezt úgy hívják egyes nyelveken és egyes országokban, hogy kémkedés”

– tette hozzá. A szakember furcsának tartja, hogy erre diplomaták kiutasításával reagált a külügyi tárca, mert az ukránok nem diplomatákat leplezhettek el. Úgy véli, újabb válaszlépés várható ukrán oldalról, ami tovább élezheti az amúgy sem békés magyar–ukrán viszonyt.

Kis-Benedek József szerint az átadott információ katonai természetű, ugyanakkor érthetetlennek tartja a magyar bevonulásra vonatkozó információt, ez inkább már politikai természetű kérdés, mert ilyen lépés egyáltalán nincs napirenden, mint ahogy egyelőre még egy tűzszünet kihirdetésének sem adottak a feltételei.

Egyelőre azt sem tudni, hogy ukrajnai magyar nemzetiségű állampolgárokról van-e szó, viszont a szakértő jelezte, Ukrajnában jelenleg háborús helyzet van, ami azt jelenti, hogy hadiállapotnak megfelelő törvénykezés van, tehát egy ilyen cselekményért akár halálbüntetést is kiszabhatnak.

Azt is hangsúlyozta, hogy önmagában az, hogy egy ország titkosszolgálati tevékenységet folytat egy másik nem ellenséges ország területén, teljesen bevett dolog, nem nagy dolog ilyen embereket találni, „a kérdés az, hogy a politikának érdeke-e az, hogy kémügyeket realizáljon, ha érdeke, akkor azonnal megcsinálja”.

Kis-Benedek József szerint Magyarországnak szüksége van katonai információkra Ukrajnából, mert tudni kell, mi történik a határ másik oldalán, ez fontos az ország biztonságához, de ezekhez az adatokhoz több módszerrel is hozzá lehet jutni, nem feltétlen kell ügynököket alkalmazni.

A biztonságpolitikai szakértő szerint most Kijeven a sor, hogy bizonyítsa állításait, de szerinte, ez nem feltétlenül nehéz feladat, ráadásul úgy véli, az elhárítás Ukrajnában nem rossz. A feltételezése szerint a beszervezettekre valahol felfigyeltek, de nem leplezték le őket. „Hosszabb időn keresztül figyelik a tevékenységüket, feltérképezik, akár Magyarországra is elkísérhette őket az ukrán elhárítás, ha ott készültek kép- vagy hangfelvételek, akkor utána az következik az, amit a politika megrendel” – mondta. Így akár a kapcsolattartót is kideríthették, arról nem is beszélve, hogy a gyanúsítottaknál állítólag kommunikációs eszközök is voltak, ezek alapján is bizonyítékokhoz tudnak jutni.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes egyetemi tanára szerint sok ilyen eset van, de ez nagyobb részében nem kerül a történet nyilvánosságra, abban, hogy ezt az ügyet közzétették, szerinte nagy szerepe lehet annak, hogy jelenleg az ukrán–magyar politikai kapcsolatok nem felhőtlenek.

„Ilyenkor érdek az, hogy minél több olyan hírt hozzanak nyilvánosságra, ami a másik országnak árthat. Ezért meg kell nézni, hogy ebben mi az igazság. Itt a tények bizonyítanak”

– mondta, és hozzátette, fontos lehet az is, hogy a két illető tesz-e vallomást. Ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a kémügyből még akkor sem lehet nagy baj, ha végül igaznak bizonyul, mert „minden csoda három napig tart”,

„Egy kémügy realizálása nem csak hírszerző vagy elhárító szakmai kérdés, hanem politikai kérdés. Minden esetben a politika dönt, ha azt mondja, hogy történt ilyen, de nem csinálunk semmit, akkor az is egy megoldás” – mondta Kis-Benedek József.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×