Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
RSZ-24 Jarsz típusú hadászati ballisztikus rakéta a moszkvai Vörös téren a győzelem napja alkalmából rendezett katonai díszszemlén 2019. május 9-én, a náci Németország felett a II. világháborúban aratott győzelem 74. évfordulóján.
Nyitókép: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

Bendarzsevszkij Anton: Moszkva légvédelmi kupola alatt ünnepli a győzelem napját

Nagy bajban lenne Oroszország, ha nem segítené ki Kína – mondta az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, akit a győzelem napi ünnepség rendezvényeiről kérdezett az InfoRádió. Moszkvában nincsenek jelen nyugati vezetők, a legmagasabb szintű vendég a kínai elnök, ez sokat elárul a posztszovjet térség szakértője szerint a két ország kapcsolatáról.

Körülbelül 20 éve, tehát már Vlagyimir Putyin idején lett a győzelem napja a legfontosabb, amolyan szakrális ünnep Oroszországban – mondta Bendarzsevszkij Anton. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója hozzátette: ez egyesíti az orosz társadalmat, vagy legalábbis ez a hatalom szándéka.

Húsz évvel ezelőtt nyugati vezetők is érkeztek a 60 éves évfordulóra, most a 80. évfordulón egészen más a helyzet, hiszen Oroszország háborúban áll, így a Kreml számára egy ukrán csapás lehetősége is reális veszély - emlékeztetett az elemző.

Mint mondta: Moszkva köré hatalmas légvédelmi átcsoportosításokat végeztek, hiszen „nagyon nagy blama lenne, ha bármi történne Moszkva belvárosában”, miközben a világ vezetői közül 27-en részt vesznek a győzelem napi felvonuláson. A szakértő szerint az orosz részről javasolt háromnapos tűzszünet is leginkább azt a célt szolgálta, hogy a Kreml biztonságban tudja Moszkvát az ünnep idejére. "Nem vagyok benne biztos, hogy Ukrajna meg meri tenni, hogy miközben Hszi Csin-ping kínai elnök nézi a katonai parádét a Vörös téren, eközben drónokat küldenek be a Vörös térre. Ukrajna inkább fenyeget, vagy jelzéseket küld, de meglepődnék, ha komolyan veszélyben lennének a nemzetközi vezetők a Vörös téren” – vélekedett Bendarzsevszkij Anton.

A tűzszüneti javaslat szerinte egyértelműen PR-fogás Oroszország részéről. Egyrészt szól az Egyesült Államoknak, hogy Moszkva egyébként hajlandó lenne a tűzszünetre, a fegyverszünetre, egy hónapon belül ez a második volt, előbb a húsvéti 30 órás tűzszünet terve, és most ez a háromnapos győzelem napi tűzszünet. „De ez elsősorban annak szól, hogy Vlagyimir Putyin biztonságban szeretné tudni ezt a katonai parádét a három nap alatt" – tette hozzá.

Bendarzsevszkij Anton kiemelte, hogy a legmagasabb szintű vendég Moszkvában Hszi Csin-ping kínai elnök. Ez is mutatja, hogy "az elmúlt években egyre inkább közeledett egymáshoz Oroszország és Kína, bár hozzá kell tenni, hogy Kína a nyugati kapcsolatait nem szakította meg, hiszen a legfontosabb kereskedelmi partnerek Kína számára nem Oroszországban és környékén keresendők, hanem az Európai Unió és az Egyesült Államok a két legfontosabb partnere."

A szakértő hangsúlyozta: Oroszország 2022 előtt az öt legfontosabb kereskedelmi partner között sem volt Kína szempontjából, most már feljött az ötödik helyre, de ez alapján látható, hogy nem számít a legfontosabbnak. „Ugyanakkor politikai szinten, a közös célok szintjén, leginkább az élesedő amerikai–kínai szembenállás, a kereskedelmi háború szempontjából indokolt a politikai közeledés Kína és Oroszország között, amire a vezetők felhívták a figyelmet a csütörtöki találkozón” – emlékeztetett az elemző.

Ha nem lenne ott a kínai partnerség, akkor Oroszország nagy bajban lenne

– vélekedett Bendarzsevszkij Anton. Mint mondta: nem csak a gazdasági együttműködés miatt, hiszen az orosz energiahordozókat, elsősorban kőolajat, kínai és indiai cégek vásárolják fel. A kivonuló nyugati cégek helyét is többnyire kínai cégek foglalták el, de legalább ennyire fontos a technológiai transzfer.

„Oroszország nem fér hozzá a legújabb, legfontosabb technológiákhoz a nyugati szankciók miatt, ezt Kína kiváltja. Ha nem is kapják meg a legújabb fejlesztéseket, de azt megkapják, amit Oroszország igényel. Orosz szempontból mindenképpen nagyon fontos kapcsolatról van szó” – hangsúlyozta.

Ami az orosz–ukrán háború lezárását illeti, Bendarzsevszkij Anton szerint csak tárgyalástechnikai lépés, amikor Washington azzal fenyegetőzik, hogy kiszáll a béketeremtési folyamatból. A szakértő szerint az Egyesült Államok több ok miatt sem tud már kiszállni a projektből.

„Az egyik legfontosabb kampányígérete volt Donald Trumpnak, hogy békét teremt, és ha kiszállna, akkor olyan jelzést küldene ezzel a saját szavazóinak is, hogy Ukrajna az új Afganisztán” – vélekedett, utalva a kudarcot hozó afganisztáni kivonulásra. A másik ok szerinte, hogy az Egyesült Államok szeretné átcsoportosítani az erőforrásait a kelet-ázsiai térségre Kína miatt, de ez nem lehetséges anélkül, hogy Ukrajnában béke legyen. A harmadik ok pedig szerinte az, hogy már túl sok erőforrás, pénz és eszköz ment Ukrajnába amerikai és európai szinten. „Eredmény nélkül kivonulni ugyancsak egy nagy blama lenne. Az Egyesült Államok nem teheti meg, hogy magára hagyja Ukrajnát” – mondta Bendarzsevszkij Anton.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×