Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
325.18
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles
Ferenc pápa szól a hívekhez a virágvasárnapi szentmise végén a vatikáni Szent Péter téren 2025. április 13-án. A húsvéti nagyhetet felvezető vasárnapon a katolikus egyház pálmaágakkal emlékezik meg Jézus Krisztus kereszthalála előtti jeruzsálemi bevonulásáról, mert az Írás szerint Jézus a követői által a lába elé tett pálmaágakon lépdelve érkezett Jeruzsálembe.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci

Ferenc pápa megjelent a Szent Péter téren a virágvasárnapi mise végén – videó

Kerekesszékben érkezett.

Ferenc pápa megjelent a Szent Péter téren bemutatott virágvasárnapi mise végén, és áldott nagyhetet kívánt a jelen lévő több mint húszezres tömegnek.

A katolikus egyházfő kerekesszékben érkezett meg a bazilika előtti szabadtéri oltárhoz. Megjelenését a tömeg tapssal köszöntötte.

"Jó virágvasárnapot, áldott nagyhetet!" - mondta olaszul a pápa.

Az egyházfő köszöntötte az oltár közelében álló bíborosokat, díszvendégeket és végighaladt a hívőkkel teli egyik szektor folyosóján.

Ferenc utoljára február 9-én vezetett misét a Szent Péter téren.

A pápa 38 nap kórházi kezelés után március 23-án hagyta el a Gemelli-klinikát. Azóta április 6-án rövid időre megjelent a betegek jubileumi miséjén, és köszöntötte a jelenlevőket, április 10-én felkereste a Szent Péter-bazilikát, szombaton pedig a Santa Maria Maggiore-bazilikát, ahol fehér rózsacsokrot helyezett el a várost oltalmazó Szűz Mária-ikonnál.

A virágvasárnapi misét a Szent Péter téren Leonardo Sandri, a bíborosi kollégium aldékánja mutatta be.

A szertartás - a hagyomány szerint - körmenettel kezdődött, amely a tér közepén álló obeliszktől a Szent Péter-bazilika előtti szabadtéri oltárig haladt.

Jézus jeruzsálemi bevonulását idézve papok és hívők pálmaleveket és olajfaágakat tartottak kezükben, melyeket Sandri bíboros megáldott.

A papok fonott pálmaleveleket vittek, amelyek minden évben Sanremo városából érkeznek. A hívők pálma- és olajágakat tartottak a kezükben, a Vatikáni Kormányzóság közlése szerint a téren százötven pálmalevelet és közel kétszázezer olajágat osztottak szét. Utóbbiak a Róma környéki Lazio tartomány olajfaültetvényeiről érkeztek. A szabadtéri oltárhoz szokás szerint olajfákat helyeztek.

A szertartáson elhangzott fohászok kínaiul az egyházért, franciául a pápáért és a papságért, ukrán nyelven a hitükért üldözöttekért, németül a szegényekért és kirekesztettekért, japánul a hatalmat és erőszakot követőkért szóltak. Utóbbiak esetében azért imádkoztak, hogy szívük megenyhüljön és a fegyverek kihulljanak a kezükből.

A pápa által írt homíliát felolvasták: a szövegben az egyházfő emlékeztetett, hogy Jeruzsálem kitárt kapukkal várta Jézust, aki nem sokkal később a kereszt terhe alatt távozott. Ma is nagyon sokakat a gyűlölet és az erőszak a kálvária útjára kényszerít, háború és nyomor gyötri őket, de "Krisztus keresztjének hordása soha nem hiábavaló" - hangoztatta a pápai beszéd. Ferenc pápa hangsúlyozta: "ne a nyakunkban, a szívünkben hordjuk a keresztet (..) nyújtsunk kezet annak, aki nem bírja tovább, emeljük fel, aki elesett, öleljük át, aki vigasztalhatatlan".

A Vatikán ezen a vasárnapon is írásban közölte az Úrangyala-imádságot kísérő pápai beszédet, melyben Ferenc pápa a világ háború dúlta térségeit említette, többek között Szudánt, ahol április 15-én lesz két éve a háború kezdetének, és az ötven éve kezdődött libanoni polgárháborúról is megemlékezett.

A Vatikán előzetes programja szerint a nagyhét szertartásait a bíborosi testület tagjai felváltva vezetik, de nem kizárt, hogy Ferenc pápa ismét jelen lesz, ahogy virágvasárnap is tette.

Címlapról ajánljuk
Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Az energiahatékonyság javítása nemcsak a rezsiköltségeket csökkentheti, hanem az ingatlanok értékét is növelheti. Az októberben elindult Wekerle+ program a lakásvásárlást és a korszerűsítést is támogatja, így azoknak is segítséget nyújthat, akik energiafaló, felújításra szoruló otthont vásárolnának. Milyen lehetőségeket kínál a program, és milyen feltételekkel lehet igénybe venni a támogatást? Erről kérdezte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×