Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
koronavírus világjárvány
Nyitókép: Pixabay

Célegyenesben a WHO járványvédelmi szerződése

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tagjai közel állnak a világjárványokra történő felkészülést szolgáló szerződés megszövegezéséhez - értesült a Reuters hírügynökség a tárgyalásokban részt vevő forrásoktól szombaton, a WHO szóvivője pedig azt mondta, hogy a megbeszéléseket kedden folytatják.

Három éve folynak a tárgyalások a világ új kórokozókkal szembeni védelmének megerősítését szolgáló, jogilag kötelező érvényűre tervezett paktumról.

"Az éjszaka folyamán szombat reggel kilenc óráig folytak a tárgyalások, de nem sikerült megoldást találni a vitás kérdésekre" - mondta a genfi megbeszéléseken részt vevő egyik forrás.

Egy genfi diplomáciai forrás szerint pedig "nagy előrelépés történt, ... szinte az egész szerződésről sikerült megállapodni, néhány nyitott, de kulcsfontosságú kérdéssel".

A tárgyaló testület társelnöke korábban azt mondta az AFP hírügynökségnek, hogy "elvben" sikerült megállapodásra jutni.

Az Egyesült Államok Donald Trump elnök februárban kiadott rendelete alapján kilépett a WHO-ból, és nem vett részt a mostani tárgyalásokon sem. A WHO többi 192 tagországa, amelynek képviselői részt vettek a megbeszéléseken, a megállapodás hivatalos elfogadása után szabadon dönthet, hogy ratifikálja-e azt vagy sem.

A tárgyalásokat mindvégig zavarták olyan vádak - egyebek között az Egyesült Államokból, de Nagy-Britanniából és Ausztráliából is -, hogy a paktum alááshatja a nemzeti szuverenitást, mivel túl nagy hatalmat ad egy ENSZ-szervezetnek.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint viszont a megállapodás segítene az országoknak jobban védekezni a világjárványok kitörése ellen.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×