Infostart.hu
eur:
379.76
usd:
321.86
bux:
127061.7
2026. február 23. hétfő Alfréd
Kínai H-6N bombázó egy kísérleti, hipersonikus fegyverrel.
Nyitókép: Weibo

Félelmetes új fegyvert fejlesztenek a kínaiak

A korábbiaknál is nagyobb hatótávoságú, hiperszonikus rakéta tesztelése folyik Kínában.

A flotta egyik H-6N jelű bombázójának hasa alatt fényképezték le a legújabb, kínai csapásmérő rakétát. Akkora, hogy nem is fér el a repülőgép bombakamrájában, így arra kívülről erősítették fel. Az újfajta eszközről készült kép a helyi közösségi médiában jelent meg.

Mivel a kínai hatóságok egyelőre még nem kommentálták a felvételt, így csak találgatások vannak a fegyverrel kapcsolatban - írja a Defence Blog. Az alakja és a mérete alapján nyugati szakértők azt gyanítják, hogy a DF-21D partvédő rakéta, légi indítású változata lehet. Az eredeti, szárazföldről induló fegyvert az ellenséges anyahajó kötelékek elleni harcra tervezték. A legalább hangnál ötször gyorsabban repülő harci rész a becsapódás előtt még arra is képes, hogy hirtelen, kitérő manővereket hajtson végre,

amivel szinte lehetetlenné teszi az ellene való védekezést.

Azzal, hogy a rakétát repülőgépről indíthatóvá alakították, jelentősen megnövelték a hatótávolságát. Bár a hordozó bombázó meglehetősen öreg konstrukció, arra tökéletesen megfelel, hogy a fegyvert a kínai partoktól több száz kilométer távolságba vigye és onnan indítsa. A H-6 jelű bombázó még az 1940-es évek végén tervezett, és 1952-ben hadrendbe állt szovjet, Tu-16-os licenc változata. A kínaiak 1957-ben vették meg a gyártásjogát és azóta is számos változatban építik a gépeket. A hiperszonikus rakétával lefényképezett példány a nukleáris csapásmérő verzióhoz tartozik. Ez egyben arra is utal, hogy az új rakétát valószínűleg atomrobbanófejjel is felszerelhetik.

A Pentagon legfrissebb, a kínai katonai erőről szóló jelentése szerint a Népi Felszabadító Hadsereg egyre nagyobb figyelmet fordít a hiperszonikus rendszerek fejlesztésére. Az elemzésben különösen veszélyesnek nevezik a repülőgépekről indítható változatokat, amelyek a kínai elrettentő erők mind fontosabb elemét alkotják.

Címlapról ajánljuk
Súlyos intő jelek Friedrich Merz német kancellár újbóli CDU-pártelnökké választásán

Súlyos intő jelek Friedrich Merz német kancellár újbóli CDU-pártelnökké választásán

Újraválasztották a Német Kereszténydemokrata Unió, a CDU élére Friedrich Merz kancellárt a párt hétvégi kongresszusán. Merz eddig gyakorlatilag minden ígéretét megszegte, és továbbra is a szociáldemokraták „foglya”, így a helyzete érdemben nem erősödött – mondta az InfoRádió Reggelinfó című műsorában Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért Intézet igazgatója.

Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

A miniszterelnök az Országgyűlés parlamenti időszakának megnyitóján értékelte az elmúlt hónapokat és a kormány munkáját. Erre ellenzéki képviselők válaszoltak, az elhangzottakra viszonválaszban reagált Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Remekel a magyar tőzsde, közel a csúcs a Richternél

Remekel a magyar tőzsde, közel a csúcs a Richternél

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdik a hetet, a globális piacok kisebb eséssel dolgozzák fel Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseit. Az európai piacok a múlt hetet emelkedéssel zárták, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. A magyar tőzsde kifejezetten jól teljesít, közel az új csúcs a Richternél.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×