eur:
407.55
usd:
357.73
bux:
0
2025. április 19. szombat Emma
Virágok és mécsesek Szent II. János Pál pápa szobránál a római Agostino Gemelli kórház előtt 2025. március 15-én. A 88 éves Ferenc pápát február 14. óta ápolják a kórházban.
Nyitókép: MTI/EPA-ANSA/Fabio Frustaci

Még jobban van Ferenc pápa, de továbbra is kórházi kezelésre szorul

Ferenc pápa klinikai állapota továbbra is stabil, ami megerősíti az utóbbi egy hétben rögzített javulást - közölte a Szentszék szombat este a Gemelli-klinika orvosainak véleménye alapján.

Az egyházfő napközben továbbra is magas áramlású oxigénpótlást kap, éjszaka pedig nem invazív gépi ventillációval segítik a levegővételét. Utóbbi mértékét azonban fokozatosan csökkentik.

Ferenc pápának továbbra is kórházi terápiára van szüksége, légzési fizioterápiára, valamint mozgásterápiára, és ezek a már több hete követett terápiák "további, fokozatos javulási eredményeket mutatnak" - olvasható a rövid orvosi közleményben.

Ferenc pápa február 14. óta van a római Gemelli-klinikán.

A héten ez volt a harmadik nap, hogy orvosi információkat hoztak nyilvánosságra.

Az orvosok heteken át minden este közleményben összegezték az egyházfő állapotának alakulását, majd kétnaponként adtak információkat. A héten tovább ritkították a közléseket Ferenc pápa egészségi állapota stabilitására hivatkozva.

A Szentszék péntektől beszüntette a szentszéki szóvivő mindennapos nyilatkozatait is, amelyek az éjszakákról és a pápa napközbeni tevékenységéről nyújtottak képet.

A Szentszék hangsúlyozta, hogy a következő orvosi közlemény kedden vagy szerdán várható.

A pápa a "harmadik Vatikánnak" keresztelt Gemelli-klinikáról tovább végzi a munkáját: szombaton Burkina Faso és Chile új apostoli nunciusát és Vietnám új segédpüspökét nevezte ki.

Szombat estétől ismét a Szent Péter téren tartják a rózsafüzér-imádságot Ferenc pápa felépüléséért, amit három hete a bíborosi kar más-más tagja vezet.

A Szentszék közlése szerint Ferenc pápa vasárnap ismét nem olvassa fel személyesen az Úrangyala-imát kísérő beszédét, amelyet az egymás utáni ötödik vasárnap csak szöveges változatban adnak ki.

(A nyitóképen: Virágok és mécsesek Szent II. János Pál pápa szobránál a római Agostino Gemelli kórház előtt 2025. március 15-én. A 88 éves Ferenc pápát február 14. óta ápolják a kórházban.)

Címlapról ajánljuk
Sós Csaba: Kós Hubert a csúcsidőszakát éli, Milák Kristófnak gyorsulnia kell

Sós Csaba: Kós Hubert a csúcsidőszakát éli, Milák Kristófnak gyorsulnia kell

Kós Hubert hosszú ideje kiegyensúlyozottan versenyez, ami a világklasszisok védjegye – mondta az InfoRádióban a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya. Úgy véli, a férfi 200 méteres hátúszás olimpiai bajnoka több számban fog versenyezni a nyári, szingapúri vb-n, mint a tavalyi ötkarikás játékokon. Sós Csaba szerint Milák Kristóf most nincs élete formájában, de továbbra is kiváló versenyzőnek tartja, és bízik benne, hogy az év legfontosabb versenyére megfelelő állapotban lesz.

A krónikus vesebetegség egy néma kór, tízből nyolcan nem is tudják, hogy ebben szenvednek

A krónikus vesebetegséget Magyarországon az esetek 70 százalékában nem ismerik fel, holott ez egy globálisan is egyre gyakrabban előforduló egészségügyi probléma. Az orvosszakma szeretné felhívni rá a figyelmet, hogy a közérthető információátadás és a társadalmi tudatosság növelése mellett nagyobb figyelmet kellene fordítani a kockázati csoportok fokozott szűrésére is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.04.22. kedd, 18:00
Szűts Ildikó
a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója
Húsvéti tűzszünetet hirdetett Vlagyimir Putyin - Ukrajnai háborús híreink szombaton

Húsvéti tűzszünetet hirdetett Vlagyimir Putyin - Ukrajnai háborús híreink szombaton

Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy Oroszország húsvéti tűzszünetet tart Ukrajnában, amely ma délutántól hétfő éjfélig tart. Ezt megelőzően áramkimaradásokat jelentettek az Ukrajna északkeleti részén található Szumi régióból, miután az oroszok Konotop környékét támadták röviddel azután, hogy Moszkva bejelentette, véget ért az energetikai infrastruktúrára vonatkozó részleges tűzszünet Oroszország és Ukrajna között. Értesülések szerint emellett a Trump-adminisztráció hajlandó lehet elismerni Oroszország fennhatóságát a Krím felett. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×