Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Turistákra támadtak Indiában, két nőt megerőszakoltak

Turistákra támadtak a dél-indiai Koppal városában, két nőt, egy indiai és egy izraeli turistát megerőszakoltak, a velük lévő férfiakat megverték - közölték helyi hatóságok.

Rám Arasziddi koppali rendőrparancsnok a sajtónak azt mondta, a péntek hajnalban történt incidens során a támadók a nők társaságában lévő három férfit megverték, egy csatornába dobták. Hozzátette, hogy az egyik bántalmazott férfit még mindig keresik.

Az NDTV indiai hírcsatorna úgy tudja, a turisták éjszakai csillagászati megfigyelés céljából tartózkodtak a környéken, a támadás után pedig a két nőt kórházba kellett szállítani.

A bűncselekmény 50 kilométerre történt a turisták körében népszerű, az UNESCO világörökségi listáján is szereplő Hampi romvárosától.

Indiában minden évben követnek el nemi erőszakot az országba érkező turisták ellen, az ezt követő eljárások pedig sokszor lassan haladnak: az ország bűnügyi nyilvántartó hivatala szerint 2018 és 2022 között 25, külföldi nő ellen elkövetett nemi erőszakból csak egy zárult ítélettel

Tavaly márciusban egy spanyol-brazil turistapár nőtagja ellen követtek el csoportos nemi erőszakot a kelet-indiai Dzsarkand államban.

Februárban egy bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt egy férfit, amiért - csaknem nyolc évvel ezelőtt - megerőszakolt és megölt egy ír nőt a turisták körében népszerű, az ország délnyugati részén fekvő Goa államban.

Indiában súlyos problémát jelent a nők ellen elkövetett nemi erőszak. A legutóbb 2022-ben közzétett adatok szerint abban az évben 31 500 nőt erőszakoltak meg, ami naponta 86 szexuális bűncselekménynek felel meg.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×