Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Herbert Kickl, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke beszédet mond a párt évindító találkozóján az also-ausztriai Vösendorf településen 2025. január 18-én. Kickl január 6-án megbízást kapott Alexander van der Bellen államfőtől az új osztrák kormánykoalíció megalakítására.
Nyitókép: MTI/EPA/Max Slovencik

Osztrák kormányalakítás: megakadtak a felek, a héten eldől, lesz-e FPÖ–ÖVP-koalíció

Egy hónapja tartanak a koalíciós tárgyalások a kormányalakítással megbízott radikális jobboldali Osztrák Szabadságpár (FPÖ) és a korábbi kormánypárt, de ezúttal már a kisebb partner szerepét vállaló konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) között. Az indulás sokat ígérő volt, most azonban már kevésbé rózsás a hangulat.

Alexander Van der Bellen államfő az év elején bízta meg az FPÖ elnökét a kormányalakítással. A szeptember végi parlamenti választásokat követően a Szabadságpárt fölényes győzelme ellenére az első megbízást tavaly novemberben az akkori kancellár és néppárti elnök, Karl Nehammer kapta. A szociáldemokrata SPÖ-vel és a liberális NEOS-szal folytatott tárgyalások azonban az év végére zátonyra futottak.

Van der Bellen ezt követően döntött a Szabadságpárt mellett, és annak elnöke, Herbert Kickl a Néppárt új, egyelőre még ideglenes elnökével, Christian Stockerrel kezdett tárgyalásokat. A konzultációk szakértői csoportokban folytak, és a pártvezetők időről időre összegezte az elérteket. A kezdés kedvező volt, egy 6,3 milliárd eurós szigorú megtakarítási programmal eredményt értek el az országot sújtó és uniós szankciókkal fenyegető költségvetési kérdésekben.

Január végére azonban kisiklottak a dolgok. Noha az nyílt titok volt, hogy a Kickl vezette FPÖ és a konzervatívok gyökeresen eltérően értékelik az Európai Unióval való viszonyt, kiderült, hogy mindez a koalíciós tárgyalásokra is erősen rányomta bélyegét. Az osztrák médiumok ezzel kapcsolatban Stockert idézték, aki a partnertől közvetve az EU melletti erősebb elkötelezettséget hiányolta.

"Azt szeretném, hogy az FPÖ jobbról középre húzódjon"

– idézte az ORF a Néppárt elnökét, aki szerint enélkül a tárgyalások aligha vezetnek sikerre.

A legfrissebb értesülések szerint az újabb konzultációk hétfőn már ebben a hangulatban kezdődtek. Napvilágot látott az is, hogy az elmúlt napokban éleződtek a nézeteltérések a média szerepét, továbbá a menekültügy kezelését érintő kérdésekben, valamint a bankadó bevezetésével kapcsolatban is. Ez utóbbit az FPÖ különösen sürgette, de az ÖVP ellenezte.

Az állítólagos válságot tükrözi az is, hogy a küldöttségek szűkebb körben a két pártvezető, Kickl és Stocker részvételével ültek össze. Az ORF úgy értesült, hogy a fő kérdések továbbra is nyitottak olyannyira, hogy a hét végére kiderülhet, folytatják-e vagy megszakítják a koalíciós tárgyalásokat.

Az ÖVP ugyanakkor cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint az SPÖ és a NEOS a korábbi kudarc ellenére ismét tárgyalásokat ajánlott a pártnak. Az osztrák közszolgálati médium szerint amennyiben a konzultációk megszakadnának, valószínűbb, hogy új választásokat írnak ki. Mindez azonban ahhoz vezetne, hogy súlyosbodnának Ausztria gazdasági, illetve pénzügyi gondjai, így többek között megkérdőjeleződne az EU-va korábban elért költségvetési megállapodás is.

A koalíciós tárgyalások pillanatnyi helyzetéről, illetve a kilátásokról Hebert Kickl egyelőre nem nyilatkozott.

Az ORF információit megerősítette a Der Standard is. A tekintélyes konzervatív napilap szerint Kickl és Stocker a hét végéig döntést akarnak hozni a hogyan továbbról.

Címlapról ajánljuk
Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Megerősítette az iráni állami média is, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője meghalt az amerikai-izraeli légicsapásokban.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×