Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Kémkedés
Nyitókép: Getty Images / RunPhoto

Kémkedés miatt 14 év börtönre ítéltek egy volt brit katonát

Irán javára kémkedett, 14 év börtönre ítéltek egy volt brit katonát hétfőn.

A 23 éves Daniel Khalife, aki 2018-ban, 16 éves korában csatlakozott a brit hadsereghez, a vádirat szerint nem sokkal később a Facebookon kapcsolatba lépett egy férfival, aki az iráni hírszerzésnek dolgozott.

A következő egy évben szélesebb körű kapcsolatrendszert alakított ki több más iráni hírszerzővel, és kapcsolattartói 2019 augusztusában egy londoni parkban kétezer font (985 ezer forint) készpénzt adtak át neki első fizetségként.

Daniel Khalife - akinek apja iráni származású - ezután azonban felvette a kapcsolatot a brit külső hírszerzéssel (MI6) is, amelynek illetékeseit arról tájékoztatta, hogy hamis információkat adott át Iránnak, és ezért fizetséget kapott.

Felajánlotta azt is, hogy kettős ügynökként dolgozik a brit hírszerzésnek, de az MI6 operatív tisztjei nem foglalkoztak érdemben a fiatal katonával és az általa elmondottakkal.

A tárgyaláson ugyanakkor kiderült, hogy kiképzési ideje alatt Khalife Nagy-Britaniában és az Egyesült Államokban is számos fotót készített titkos távközlési berendezésekről, és 15 aktív sorállományú brit katona személyes adatait is összegyűjtötte. Az érintett katonák közül többen a brit hadsereg különleges feladatokra kiképzett kommandós egységeinél szolgáltak.

A vádhatóság szerint Khalife ezeket a személyes adatokat elküldte iráni megbízóinak, bár ezt a volt katona tagadta.

Khalife, akit 2023-ban őrizetbe vettek, még abban az évben egy ételszállító furgon alvázába kapaszkodva megszökött a londoni Wandsworth börtönből, de háromnapi országos hajtóvadászat után elfogták.

Khalifét a londoni Woolwich kerület koronabírósága hétfőn 14 év és 4 hónap börtönbüntetésre ítélte.

A kémkedés ügyében folytatott vizsgálatot a Scotland Yard terrorellenes parancsnoksága irányította. Dominic Murphy, az ügyosztály parancsnoka a hétfői ítélethirdetés utáni nyilatkozatában kiemelte: Nagy-Britanniát nagyon komoly fenyegetések érik az Iránhoz hasonló országok részéről, ezért is rendkívül veszélyes, ha a brit hadsereg egyik katonája szolgáltat ki Iránnak bizalmas védelmi információkat.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×