Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.07
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Milos Vucevic szerb miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter (b2) a Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterrel folytatott tárgyaláson Budapesten, minisztériumban 2024. január 26-án.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Politikai dráma Szerbiában, lemondott a miniszterelnök

Benyújtotta lemondását Milos Vucevic szerb miniszterelnök kedden Belgrádban. Rendkívüli sajtótájékoztatóján kiemelte: miniszterelnökként a lemondással kíván hozzájárulni a társadalmi megbékéléshez.

Mint mondta, úgy érezte, hogy miniszterelnöki tevékenységével folytatni tudta a korábban Aleksandar Vucic, majd Ana Brnabic vezette kormány munkáját, és felelősséget vállal mindenért, ami az utóbbi hónapokban történt.

A 2023 decemberében szervezett előre hozott parlamenti választásokat követően a Milos Vucevic vezette kormány 2024. május 2-án alakult meg.

Milos Vucevic elmondta, büszke mindarra, amit kevesebb mint egy év alatt sikerült elérnie kormányának, és köszönetet mondott az államfőnek a belé fektetett bizalomért.

A kormányfő lemondását a parlamentnek is el kell fogadnia. Ezt követően új miniszterelnököt választhat a képviselőház, de

az is előfordulhat, hogy előre hozott választást írnak ki.

Közben véget ért az a tüntetés, amelynek során egy egész napra, 24 órára lezárták Belgrád legforgalmasabb csomópontját a hónapok óta kormányellenes tüntetéseket szervező egyetemisták. A belgrádi Autokomanda csomópontnál több ezren tiltakoztak, hogy elégedetlenségüknek adjanak hangot. A diákokhoz és civilekhez mezőgazdasági termelők is csatlakoztak, traktorokkal segítve az utak lezárását.

A kormányellenes tiltakozásokat azt követően kezdték megszervezni, hogy tavaly november elsején – 15 ember halálát okozva – leszakadt az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője, az illetékes szervek pedig azóta sem vontak senkit felelősségre emiatt. A tiltakozók között a baleset felelőseinek felkutatása és felelősségre vonása mellett a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatala is szerepel, illetve szeretnék, ha felelősségre vonnák azokat is, akik a tüntetőkre támadtak az elmúlt hónapok során.

A demonstrálók Milos Vucevic miniszterelnök mellett Milan Djuric újvidéki polgármester lemondását is követelték. Milos Vucevic most közölte, hogy

Milan Djuric is benyújtja lemondását még kedden.

Kedd hajnalban egy belgrádihoz hasonló újvidéki tiltakozás során egy fiatal lány megsérült. A tiltakozókra nem először támadtak rá, korábban volt olyan, hogy a tüntetőkkel egyet nem értők a tömegbe hajtottak autóval, de botokkal is támadtak meg diákokat.

A legkitartóbban a szerbiai egyetemek hallgatói tiltakoznak, akik - miután a tüntetések ellenzői tiltakozó egyetemistákra támadtak rá - november óta vonulnak az utcákra , és a szerbiai állami egyetemeken működő 64 kar majdnem mindegyikét blokád alatt tartják. A diákok Szerbia több városában minden nap 15 percre leállítják a forgalmat a karuk épülete előtt, így tisztelegve az áldozatok emléke előtt.

Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban felújították, és a munka az idén is folytatódott. Goran Vesic építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használható. A miniszter azóta lemondott, de közölte, nem tartja magát felelősnek az esetért.

Az újvidéki felsőügyészség december végén emelt vádat az ügyben tizenhárom ember, közöttük a volt építésügyi miniszter ellen. A vádiratban szereplőket a közbiztonság súlyos veszélyeztetésével, veszély okozásával, valamint nem megfelelő építkezési és kivitelezési munkával vádolják.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×