A tagországok kormányait képviselő uniós testület közleményéből az derül ki, hogy az újabb büntetőintézkedések 54 természetes és 30 jogi személy ellen irányulnak, „Ukrajna területi egysége szuverenitása és függetlensége elleni fenyegetés miatt”.
Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője kiemelte: az újabb csomag célja „az orosz hadigépezet, valamint azon – mások mellett kínai – vállalatok meggyengítése, amelyek lehetővé teszik az ukrajnai háború folytatását”.
A szankciók a többi között a kijevi Ohmadit gyermekkórház elleni rakétatámadást elkövető katonai egységet, energiaipari vállalatok felső vezetőit, valamint az ukrán gyermekek deportálásáért felelős személyeket érintik, illetve két észak-koreai tisztségviselőt.
A listára a vállalkozások közül elsősorban az orosz védelmi iparral együttműködő cégek kerültek fel, illetve olyan hajózási társaságok, amelyek a gyanú szerint részt vesznek az orosz nyersolaj és olajtermékek tengeri szállításában, „fontos bevételekhez segítve ez által az orosz kormányt”.
A szankciós listára került továbbá egy vegyianyaggyár, illetve az orosz hadsereg egyik jelentős logisztikai támogatójaként ismert orosz polgári légitársaság.
Emellett első alkalommal ró ki teljes körű szankciókat – egyebek között utazási tilalmat, vagyoni eszközök befagyasztását – olyan kínai személyekre, amelyek „drón -és mikroelektronikai alkatrészekkel támogatják Oroszország Ukrajna elleni háborúját”.
Emellett a Tanács újabb 52 hajót vett fel a kikötőkbe való belépési tilalommal sújtott hajók listájára, köztük olyan, nem EU-tagországokban bejegyzett tartályhajókat, amelyek az úgynevezett orosz „árnyékflotta” – azaz adatszolgáltatás és szakhatósági ellenőrzés nélkül közlekedő hajók - részét képezik, és megkerülik az olajár-korlátozási mechanizmust.
A most elfogadott szankciókkal együtt az büntetőintézkedéssel sújtott hajók száma 79-re emelkedett – tették hozzá a közleményben.
A testület emellett arról is tájékoztatott, hogy 32 jogi személyt vett fel azon vállalatok listájára, amelyek közvetlen segítséget nyújtanak Oroszország hadi és ipari szektorának az Ukrajna elleni háborúhoz. Hozzátették, hogy ezen cégek között néhány EU-n kívüli országokban – Indiában, Kínában, Iránban, Szerbiában és az Egyesült Arab Emírségekben – van bejegyezve.