Infostart.hu
eur:
363.61
usd:
318.65
bux:
151562.35
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Hakan Fidan török külügyminiszter érkezik az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) miniszteri szintű tanácskozására a máltai Ta Qaliban 2024. december 5-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Domenic Aquilina

A törököknek komoly célja van az új szíriai helyzetben

Törökország azon fog dolgozni, hogy az általa befogadott szíriai menekültek biztonságban hazatérhessenek, és Szíria újjáépülhessen, miután a felkelők megbuktatták Bassár el-Aszad elnököt - jelentette ki hétfőn Hakan Fidan török külügyminiszter.

Török nagyköveteket tájékoztatva a miniszter arról beszélt, hogy Törökország új Szíriát akar, amely harmóniában él szomszédaival, és Ankara készen áll arra, hogy ennek elérésében segítse déli szomszédját. Hozzátette: Ankara a szíriaiak mellett áll a Damaszkuszban kialakult új helyzetben. "Hiszünk benne, hogy a szíriai nép is jól fogja kihasználni ezt a kiváló lehetőséget" - mondta.

Fidan közlése szerint Törökország reméli, hogy a szíriai kormány bukása egy új korszakot nyit meg, amelyben a különböző etnikai és vallási csoportok békésen élhetnek egy befogadó új kormány irányítása alatt.

"A tegnapi szíriai fejlemények reményt adtak nekünk" - fogalmazott Fidan a nagykövetek előtt. "Azt várjuk a nemzetközi szereplőktől, különösen az ENSZ-től, hogy nyújtsanak segítséget a szíriai népnek, és támogassák egy inkluzív kormány megalakulását" - mondta.

"Azon dolgozunk, hogy biztosítsuk a szíriaiak biztonságos és önkéntes hazatérését és az ország újjáépítését" - szögezte le.

Törökország továbbra is támogatni fogja Szíria területi és politikai egységét, és az ország "jólétéért, biztonságáért és stabilitásáért" fog dolgozni - hangoztatta a külügyminiszter.

Fontosnak nevezte ugyanakkor, hogy az Iszlám Állam terrorhálózat és a kurd fegyveresek ne használják ki a helyzetet. Mint mondta: Törökország mindent megtesz annak megakadályozására, hogy Szíria "a terrorizmus menedékhelyévé" váljon.

A NATO-tag Törökország mintegy hárommillió szíriai migránsnak és menekültnek ad otthont. Szíria északi részének egyes területei török ellenőrzés alatt állnak, a török erők igyekeznek kiszorítani onnan a Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milíciát, amelyet Törökország terrorszervezetnek, a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szövetségesének tekint.

Címlapról ajánljuk
Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az EU lezárja a vitát Magyarországgal, indulhat 4,2 milliárd euró

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat ismét elérhetővé Magyarország számára, valamint helyreállhat az érintett magyar egyetemek hozzáférése az Erasmus+ és a Horizont Európa programokhoz – közölte a brüsszeli testület szerdán.

„Sikerült már kinyitni az aktákat?” – Magyar Péter élesen válaszolt az ügyészségnek

„Amikor maffiózókat védelmeztek, nem vagytok ilyen önérzetesek” – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Legfőbb Ügyészség kedden késő este kiadott közleményére.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Különös játszma bontakozik ki az olajpiacon - de vajon ki nevet a végén?

Különös játszma bontakozik ki az olajpiacon - de vajon ki nevet a végén?

Ugyan Kína továbbra is jóval kevesebb kőolajat importál, mint az iráni háború kirobbanása előtt, a beszerzéseinek szerkezete drámai átalakuláson megy keresztül - írja a Bloomberg. Az olcsó iráni nyersolaj helyét ugyanis a nyílt piaci vásárlások veszik át, ami jelentősen felfelé hajtja a nemzetközi referenciaárakat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×