Infostart.hu
eur:
380.62
usd:
321.95
bux:
0
2026. február 23. hétfő Alfréd
A szíriai kormány ellen harcoló lázadó fegyveresek egyike a légierő egyik repülőgépének pilótafülkéjében kormányerőktől elfoglalt nyugat-szíriai Hama város katonai repülőterén 2024. december 6-án.
Nyitókép: MTI/AP/Ghaith Alsayed

Kezdetét vette a szír lázadók végjátéka

A szíriai lázadók elérték Damaszkusz külvárosait a múlt héten indított offenzívájuk során, amely alatt több szíriai nagyvárost és két tartományt irányításuk alá vontak – közölték szombaton ellenzéki aktivisták és egy lázadóparancsnok. A lázadók két fronton is támadják a kormányerőket: a nap folyamán Homsz városa mellett is összecsaptak a hadsereg megerősített alakulataival, amelyek tüzérségi- és dróntámadásokat hajtottak végre a felkelők ellen.

Ez az első alkalom 2018 óta, hogy az ellenzéki erők elérték Damaszkusz elővárosait. A szíriai hadsereg szombaton vonult ki Dél-Szíria jelentős részéből, így az ország több területe, köztük két tartomány is a lázadók ellenőrzése alá került.

A szíriai elnöki hivatal cáfolta azokat a híreszteléseket, amelyek szerint Bassár el-Aszad szíriai elnök elhagyta Damaszkuszt, vagy rövid látogatásokat tenne más országokban. „Megerősítjük, hogy a szíriai elnök a fővárosból, Damaszkuszból folytatja munkáját, valamint állami és alkotmányos feladatainak ellátását” – áll a hivatal szombati közleményében.

Rámi Abdulrahmán, a nagy-britanniai székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának (OSDH) vezetője közölte: a lázadók Damaszkusz elővárosaiban tevékenykednek. Hozzátette, hogy az ellenzéki harcosok szombaton Kelet-Szíriából Damaszkusz Haraszta nevű elővárosa felé is megindultak.

Damaszkuszban az emberek igyekeznek élelmet és más készleteket felhalmozni, több ezren a libanoni határnál próbálják elhagyni az országot. Az AP-nek nyilatkozó egyik damaszkuszi lakos elmondta, hogy a fővárosban sok üzletet bezártak, a többiből pedig elfogytak az alapvető élelmiszerek. Egyes üzletekben a szokásos ár háromszorosáért árulják a termékeket. A megtorlástól tartó, névtelenül nyilatkozó lakos szerint az emberek amiatt is aggódnak, hogy harcok lesznek a fővárosban.

Haszán Abdel Gani, a radikális iszlamista lázadócsoportok parancsnoka a Telegramon közzétett üzenetében azt írta, hogy Damaszkusz bekerítésével az ellenzéki erők megkezdték az offenzíva „utolsó szakaszának” végrehajtását. A lázadók Dél-Szíriából Damaszkusz felé tartanak – tette hozzá.

A szíriai hadsereg több ezer tagja vonult vissza a Damaszkusz délnyugati részénél levő vidéki területekről, Kuneitra és Dara tartományokból - jelentette a dpa helyi lakosok közlésére hovatkozva. A beszámolók szerint a katonák gyalogosan haladtak Damaszkusz felé a visszavonulásra felszólító parancs után, közülük többen ötven kilométert tettek meg. Még azelőtt indultak el, hogy a lázadók elérték volna az állomáshelyeiket – közölte az egyik katona.

A hadsereg közölte, hogy „erős és egységes védelmi és biztonsági övezetet hoztak létre a térségben” Damaszkusz déli irányból történő támadása ellen.

Lakossági beszámolók szerint a szíriai hadsereg tüzérséggel támadja Dara tartomány vidéki területeit, amelyeket a Damaszkusz felé előretörő lázadók már elértek. Damaszkusz környékén a helyi lakosok a lázadók mellett tüntettek. A hadsereg kivonult az ellenőrzőpontokról, amelyek irányítása átkerült a lázadók kezébe.

Damaszkusz mellett az északabbra fekvő Homsz városánál is heves csaták folynak. A lázadók kettős támadása egzisztenciális fenyegetést jelent Bassár el-Aszad szíriai elnök több évtizedes hatalmára. A szíriai lázadók szövetségének gyors előretörése megdöbbentő fordulatot jelent a szíriai kormány számára, amelynek orosz, iráni és libanoni szövetségesei saját konfliktusaikkal vannak elfoglalva.

A szíriai hadsereg nagyszámú erősítést küldött Homsz védelmére, de a helyi lakosok, valamint a hadsereghez és a lázadókhoz közeli források szerint utóbbiak szombaton áttörték a kormányerők védelmi vonalát Homsz északi és keleti részén.

Egy lázadóparancsnok azt mondta, hogy csapataik átvették az irányítást a kormányerők egyik tábora és a városon kívüli falvak felett. Az állami televízió beszámolója szerint a lázadók nem hatoltak be Homszba, hanem egyelőre a város szélén tartózkodnak, ahol a hadsereg tüzérséggel és drónokkal támadja őket.

„A szíriai helyzet percről percre változik”

– mondta Geir Pedersen, az ENSZ szíriai különmegbízottja a katari fővárosban rendezett éves fórumon újságíróknak nyilatkozva. A diplomata sürgős tárgyalásokat sürgetett a „rendezett politikai átmenet” biztosítása érdekében.

Az OSDH arról is beszámolt, hogy Irán katonai tanácsadói szombaton megkezdték Szíria elhagyását, az Irán által támogatott, főként Afganisztánból és Pakisztánból származó harcosok pedig az ország középső részére települtek át.

Haszán Abdel Gani, a Hajat Tahrír as-Sám (HTS) nevű iszlamista lázadócsoport parancsnoka a CNN amerikai hírtelevíziónak adott csütörtöki interjújában kijelentette: az offenzíva célja a szíriai kormány megdöntése.

Címlapról ajánljuk
Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

A római kormány kitiltaná a migrán­sokat szállító hajókat az ország felségvizeiről és több ponton szigorítaná a menedékkérelem szabályait is. A belügyminisztérium szerint az erre vonatkozó törvényjavaslat illeszkedik a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs és menekültügyi paktumhoz – nyilatkozta az InfoRádióban Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Hogyan reagálnak a tőzsdék a hétvégi vámbejelentésekre?

Hogyan reagálnak a tőzsdék a hétvégi vámbejelentésekre?

Az európai részvények várhatóan bizonytalan felütéssel kezdik a hetet, ahogy a globális piacok reagálnak az amerikai elnök, Donald Trump legújabb globális vámintézkedési politikájára. Az európai piacok a múlt hetet emelkedéssel zárták, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Szombaton arra is figyelmeztetett, hogy további vámemelések következhetnek. Ami a gazdasági adatokat illeti: ma a német Ifo gazdasági hangulatindex és az amerikai Chicago Fed gazdasági aktivitási indexe adja meg az alaphangot az európai és tengerentúli piacok számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×