Infostart.hu
eur:
365.43
usd:
311.85
bux:
133872.25
2026. április 26. vasárnap Ervin
A 2024. október 30-i képen Louise Haigh brit közlekedési miniszter kabinetülésre érkezik a londoni kormányfői rezidenciára. A 35 éves politikus november 29-én lemondott hivataláról, miután kiderült, hogy 2013-ban félrevezette a rendőrséget egy utcai rablás ügyében, és az ügyből bírósági eljárás lett.
Nyitókép: MTI/AP/Kirsty Wigglesworth

Hullámokat vet a brit közlekedési miniszter lemondása

Lemondott a brit közlekedési miniszter, miután kiderült, hogy megtévesztette a rendőrséget, amikor évekkel ezelőtt az állította, ellopták a mobiltelefonját. Louise Haigh korábban rendőr volt.

Egy nappal az eutanáziáról szóló történelmi és nagy vitát kavaró parlamenti szavazás előtt valami másért fájhatott Keir Starmer brit miniszterelnök feje: bejelentette lemondását a közlekedési miniszter, Louise Haigh, aki a kormányzás négy hónapja során az első távozó kormánytag.

Egy most előkerült hír szerint Louise Haigh 2014-ben bíróság elé állt és bűnösnek vallotta magát, mert egy évvel korábban azt mondta a rendőrségnek, hogy kirabolták és elvették a mobiltelefonját is. Később viszont közölte, hogy a telefon nem veszett el. „Azonnal informálnom kellett volna a munkáltatóm, de hibáztam, mert nem tettem meg... bármik is legyenek a tények, nem akarom, hogy eltereljem a figyelmet a kormány munkájáról” – írta lemondó levelében Sir Keir Starmer kormányfőnek.

Érdekes módon 2014-es bírósági megjelenése és megrovása után néhány hónappal képviselővé választották, és az ügyet már korábban elmondta a kormányfőnek. Azzal védekezett, hogy amikor kirabolták, 24 éves fiatal nő volt és súlyosan felzaklatták a történtek.

Starmer válaszlevelében megköszönte a munkáját, miközben a konzervatív ellenzék feltette a kérdést:

ha tudott a hamis vallomás miatti büntetéséről, akkor miért tette meg egy 30 milliárd font felett rendelkező minisztérium vezetőjévé?

Úgy, hogy a miniszterelnök korábban a főügyészséget vezette. Az angol jogban ugyanakkor Haig bírósági megrovása már letöltöttnek és elévültnek minősül – bár akkoriban elbocsájtották egy biztosítónál betöltött állásából. A cég belső vizsgálatot folytatott, mivel a leköszönő miniszter azt mondta, hogy több esetben eltűntek a céges mobiljai, ennek nyomán a biztosító értesítette a rendőrséget.

A Sky News szerint két forrás azt mondta neki: Lousie Haigh így akart újabb mobiltelefont kapni a cégétől. Ezt meg is kapta, de közben a lopottként beállított mobil jele felkeltette a rendőrök gyanúját. A Munkáspárt volt politikai igazgatója ugyanakkor megpróbálta relativizálni a történteket. „Ez egy triviális ügy, amit már bevallott és ami azelőtt történt, hogy képviselő lett... nem súlyos csalás, nem arról van szó, hogy milliókat dugott el egy offshore számlán”. Azt is hozzátette, hogy az ügy nem mérhető ahhoz, amivel Boris Johnson konzervatív kormányfőt vádolták.

A dolog pikantériája viszont az, hogy

Louise Haigh 2009 és 2011 között a londoni rendőrség egyenruhás tagja volt.

A lebukott tárcavezető volt az új munkáspárti kormánynak az a tagja, aki megtette az első lépéseket, hogy a thatcheri évek során létrehozott temérdek magán vasút társaságot visszaszorítva létrehozzák a Nagy-Britanniai Vasútcéget, amely szerinte „véget vethet annak a fragmentációnak, amit a több, mint 30 éven át zajló privatizáció okozott.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Beteg ember, aki gonoszul nézett ki - megszólalt Donald Trump a merényletkísérlet után
videó a merénylőről

Beteg ember, aki gonoszul nézett ki - megszólalt Donald Trump a merényletkísérlet után

Biztonságban van Donald Trump amerikai elnök és felesége, Melania Trump, miután szombat este egy fegyveres támadó tüzet nyitott a Fehér Házi Tudósítók Egyesületének (WHCA) éves gálavacsoráján. Az incidens során a Titkosszolgálat egyik ügynöke megsebesült, a támadót pedig letartóztatták.

Magyar Péter: tízmilliárdos értékben menekítik ki a vagyont, utalásokat zárolt a NAV

Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése - mondta a Tisza Párt elnöke, leendő miniszterelnök szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
inforadio
ARÉNA
2026.04.27. hétfő, 18:00
Papp Zsolt György
a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke
Nagy gondok vannak az Audinál, drasztikus lépésekre szánta el magát a cég

Nagy gondok vannak az Audinál, drasztikus lépésekre szánta el magát a cég

Nehéz helyzetbe került az Audi a világ legnagyobb autópiacán, Kínában, ahol a német prémiumgyártó korábban évtizedeken át az egyik legerősebb külföldi márkának számított. A vállalat sorozatban a harmadik évét zárhatja csökkenő kínai eladásokkal, miközben olyan helyi szereplők erősödtek meg látványosan, mint a BYD, a Geely, vagy éppen a telefonjairól ismert Xiaomi. Az Audi problémái jól mutatják, mekkorát fordult a világ a kínai autópiacon, ahol a német gyártók korábbi technológiai fölénye szép lassan elkezdett eltűnni. Még a héten bemutatott új AUDI E7X SUV is a helyi partnerek technológiáját használja, ami jelentős irányváltás egy olyan márka számára, amelynek identitása hosszú éveken át a német mérnöki tudásra épült.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×