Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pexels.com

Halálos balesetet okozott a Google Maps

Három férfi vesztette az életét Indiában, miután az autójuk lezuhant egy félkész hídról, amire a Google Térkép utasítása mentén hajtottak fel.

A The Economic Times beszámolója szerint a három férfi épp egy esküvőre tartott éjszaka, amikor a baleset történt – és nem voltak tisztában a híd állapotával - írja a hvg.hu. A roncsot csak másnap fedezték fel a helyiek a híd alatt.

Egy helyi tisztviselő úgy nyilatkozott a médiának, hogy az autóban a Google Térképet használták navigációra, és az egyik családtag a cég alkalmazását okolja a balesetért. Elmondása szerint ugyanis a szolgáltatásnak nem szabadott volna azt jeleznie, hogy a híd elkészült –

de nem volt kitáblázva sem, hogy a híd nincs kész.

A híd egyes részeit néhány hónappal ezelőtt elmosta egy árvíz, és már megkezdték az újjáépítését ennek a szakasznak. A Daily Mail azt írja, az eddigi vizsgálatok alapján a sofőr által használt Google Térkép elavult adatok alapján dolgozott.

A Google együtt dolgozik a helyi hatóságokkal az eset kivizsgálásán, és együttérzését fejezte ki a hozzátartozóknak. Egy nagyon hasonló baleset történt már 2023-ban is, amikor egy 47 éves amerikai férfit navigált a halálba a szolgáltatás, aki szintén egy korábban leszakadt hídról zuhant le.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×