Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Unsplash

Átadták a felújított Notre-Dame-székesegyházat – videó

A tűzvész után felújított katedrális ünnepi átadásán jelen volt Emmanuel Macron és az összes résztvevő munkás is.

Először volt látható a felújított Notre-Dame katedrális Párizsban, amely 2019-ben súlyosan megrongálódott egy tűzvészben. Emmanuel Macron francia elnök körbejárta a felújított épületet, és beszédet mondott a hivatalos megnyitó előtt bő egy héttel - írja a Reuters híradása nyomán a Telex. Az eseményre meghívást kapott mind a 2000 ember, aki részt vett a székesegyház felújításában.

A francia elnököt láthatóan lenyűgözte a megújult épület, ennek hangot is adott, mikor feleségével és néhány tisztviselővel körbejárta azt, később pedig köszöntötte a felújításban részt vevő munkásokat. "A látogatás alkalmával külön köszönetet kell mondanunk a szakembereknek – a faipari kézművesektől a fém- és kőművesekig, az állványozóktól a tetőfedőkig, a harangöntőktől a restaurátorokig, az aranyozóktól a kőművesekig és szobrászokig, az ácsoktól az orgonaépítőkig, az építészektől, régészektől, mérnököktől a tervezőkig".

A 2019-es tűzeset után rengeteg adomány érkezett a felújítás támogatására; emberek százezrei, valamint nagyvállalkozók és cégek is rövid idő alatt 900 millió eurót adakoztak összesen, de egyéb felajánlások is érkeztek.

A munkálatok során helyreállították az 1163 és 1320 között épült székesegyház tornyait, boltozatsit, támpilléreit, ólomüveg ablakait, faragott vízköpőit, arany díszítéseit.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×