Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
325.65
bux:
145951.72
2026. november 3. kedd Győző
Pokrovszk, kelet-ukrajnai város, ahol most a legnagyobb csaták dúlnak.
Nyitókép: X / Donyecka Oblaszna Prokuratura

Feltartóztathatatlan Ukrajnában az orosz előretörés – itt tartanak most

A háború kezdete óta nem törtek előre ennyire gyorsan az orosz csapatok Ukrajnában, mint ezekben a hetekben, és már az ország 18 százalékát foglalták el.

Az orosz hadsereg heti és havi rekordot döntött az elfoglalt ukrán területek nagyságát illetően – idézi a Reuters az Agentsztvo moszkvai hírportált. Csak a múlt héten 235 négyzetkilométernyi ukrán földet szereztek meg, amivel együtt novemberben eddig már több mint 600 négyzetkilométernyivel nőtt a meghódított területek nagysága.

A brit hírügynökség nyílt felderítési forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy az oroszok előrenyomulása július óta határozottan felgyorsult. Ez nagyjából egybeesik az ukrán csapatok kurszki betörésével, amivel jókora darabot foglaltak el Oroszországból. Pedig Kijev éppen azt remélte a támadástól, hogy az oroszok majd csapatokat fognak elvonni a kelet-ukrajnai frontokról. Ezzel szemben Moszkva inkább csak megállította az ukránokat, de nem fordított különösebb erőt a visszaszorításukra. Ehelyett az orosz hadsereg még nagyobb lendülettel folytatta az előrenyomulást Kelet-Ukrajnában.

Így mostanra az a helyzet állt elő, hogy az oroszok már Ukrajna 18 százalékát ellenőrzik, beleértve a Krím-félszigetet is. A Luhanszk és Donyeck régiók több mint 80 százaléka lett az oroszoké, míg Zaporizzsja és Herszon oblasztyok 70 százaléka jutott a megszállók kezére, de a Harkiv körüli vidék 3 százaléka is megszállás alatt áll.

A brit hírügynökség emlékeztet rá, hogy bár egyik háborúzó fél sem hajlandó pontos veszteségadatokat közölni, a nyugati becslések azt mutatják, legalább több százezerre tehető a harcokban elesett vagy megsebesült katonák és civilek száma. Az oroszok által elfoglalt területek pedig kietlen pusztasággá változtak. Ugyanakkor Vlagyimir Putyin továbbra is nagyon magabiztosan nyilatkozik, és azt hangoztatja, hogy katonái biztosan térdre kényszerítik Ukrajnát, így Moszkva maradéktalanul el fogja érni minden eredeti célját.

A legsúlyosabb harcok most Pokrovszk és Kurahove körül dúlnak. A Reuters úgy véli, ha az oroszoknak sikerül áttörniük Kurahovénál az ukrán védelmet, akkor tovább nyomulhatnak Zaporizzsja város irányába, miközben Pokrovszk felé is sikerrel törhetnek előre. A Háborús Tanulmányok Intézete (ISW) amerikai kutatóközpont és számos orosz hadi blogger is azt állítja, hogy az oroszok már betörtek Kurahovéba, míg a Deep State, nyílt forrásokat használó, elemző csapata szerint csak a város határáig jutottak.

Mindeközben a hivatalos ukrán álláspont semmit sem módosult – írja a Reuters. Volodimir Zelenszkij változatlanul ragaszkodik ahhoz, hogy a béketárgyalások megkezdése előtt az oroszok vonuljanak ki minden, eddig elfoglalt ukrán területről, beleértve a Krím-félszigetet is. Mindezt akkor, amikor az orosz haderő egyre nyilvánvalóbb számbeli fölénybe kerül, az ukrán hadseregnek viszont mind nehezebb újoncokat toboroznia, vagy a nagy nehezen létrehozott új egységeket felfegyvereznie.

Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Amerikai választás 2026: keményen megbüntethetik Donald Trumpot, vérfürdő a láthatáron?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×