Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Spirit Airlines, amerikai légitársaság
Nyitókép: Facebook / Spirit Airlines

Rálőttek egy amerikai utasszállító repülőgépre - videó

Lövések találták el hétfőn a Spirit amerikai diszkont légitársaság Haiti fővárosának repülőterére tartó utasszállító gépét, amely így kénytelen volt a szomszédos Dominikai Köztársaságban leszállni.

A Spirit közleménye szerint a repülőgép megrongálódott, és üzemen kívül kellett helyezni a leszállást követően az észak-dominikai Santiago városában. A történtek során egy utaskísérő megsérült. A Miami Herald című amerikai lap szerint egy golyó horzsolta.

A Spirit ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az utasoknak nem esett bántódásuk. A közösségi médiában megjelent, egyelőre nem hitelesített, feltételezhetően a Spirit egyik alkalmazottja által készített felvételeken látható, hogy egy lövedék ütötte át a gép törzsét a hátsó ajtó közelében, majd a szemközti felső poggyásztartóba csapódott.

Az amerikai nagykövetség Haitiben közölte, hogy minden induló, illetve érkező járatot felfüggesztettek Port-au-Prince Toussaint Louverture nevű nemzetközi repülőterén. A diplomáciai képviselet szerint "tudatában vannak a bandák azon igyekezetének, hogy leállítsák az utazásokat Port-au-Prince-be, ami magában foglalhatja a fegyveres erőszakot és a közúti, kikötői és repülőtéri forgalom megzavarását is".

A Spirit közölte, hogy egyelőre felfüggesztette járatait Port-au-Prince-be és az északi Cap-Haitienbe. A JetBlue és az American Airlines amerikai légitársaságok csütörtökig függesztették fel saját járataikat azzal, hogy

a helyzettől teszik majd függővé az esetleges további járattörléseket.

Míg a bűnbandákhoz kötődő erőszakcselekmények korábban a fővárosra korlátozódtak, az utóbbi évben az erőszak a fővárostól északra fekvő területekre, főként az Artibonite régióra is átterjedt. Port-au-Prince mintegy 80 százalékát már fegyveres bűnbandák tartják ellenőrzés alatt. A biztonsági helyzet romlásával az utóbbi hetekben többször is rálőttek repülőgépekre. Októberben például az ENSZ egyik helikoptere kapott találatot Port-au-Prince felett.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×