Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
325.31
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: MTI/EPA/Will Oliver és MTI/AP/Matt Rourke

Kamala Harris és Donald Trump is elmondta, mire készül a riválisa

Az ország egységesítését és az emberek meghallgatását, valamint konszenzust és kompromisszumot ígért elnökké választása esetére Kamala Harris demokrata elnökjelölt a Washingtonban tartott kampánygyűlésén kedden.

A Fehér Ház közelében, mintegy tízezres tömeg előtt beszélve, az alelnök kijelentette, hogy megválasztása esetén elnöksége más lesz, mint Joe Bidené volt, mert más idők járnak, mint négy évvel ezelőtt.

Kamala Harris ellenfeléről, Donald Trump republikánus elnökjelöltről azt állította, hogy van egy listája az ellenségeiről, akiket el akar ítéltetni. „Vannak erőszakos szélsőségesek, akiket a 2021. január 6-i zavargások miatt ítéltek börtönre, és Trump szabadon akar engedni” – mondta.

Megfogalmazása szerint „miközben Donald Trump az ellenségeinek listájával érkezne első munkanapjára a Fehér Házba, addig ő a teendők listájával”.

Donald Trump kedden Floridában tartott sajtótájékoztatót, amelyen azt állította, miközben demokrata ellenfele őt vádolja gyűlölettel, a gyűlöletkeltés Kamala Harris kampányát jellemzi.

A volt elnök úgy fogalmazott, hogy Kamala Harris célja „az ország elpusztítása”, mert oda vezet a demokraták által követett bevándorláspolitika. Egyben azt ígérte, hogy az Egyesült Államokban működő bűnbandák elkobzott vagyonából kártérítési alapot hoznak létre az illegálisan érkezett bevándorlók által elkövetet bűncselekmények áldozatainak javára.

Kamala Harris és Donald Trump szerdán folytatja kampánykörútját, elsősorban az elnökválasztás eredménye szempontjából meghatározó államokban. Donald Trump szerdán Wisconsinban, majd Észak-Karolinában tart kampánygyűlést, csütörtökön pedig Nevada államba látogat, ahonnan Új-Mexikóba megy. Kamala Harris szerdán Wisconsin államban lesz, majd Pennsylvaniába utazik, csütörtökön pedig Nevada és Arizona államban kampányol.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×