A júniusi európai parlamenti választások után komoly mozgolódás és átrendeződés kezdődött a francia belpolitikában, hiszen Emmanuel Macron előre hozott parlamenti választásokat írt ki, amelyen azonban egyik pártnak vagy pártszövetségnek sem sikerült abszolút többséget szereznie. Hosszúra nyúló tárgyalások, egyeztetések kezdődtek a politikai erők között, amelyeket az olimpia idejére átmenetileg felfüggesztettek, az új kormányfő kinevezését is elnapolták. Yann Caspar úgy fogalmazott az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy „úgy tűnt, mintha megszűnt volna a francia belpolitika” az ötkarikás játékok ideje alatt. Mint mondta, az olimpia előtt és után „egyfajta játszma” zajlott Emmanuel Macron és az egyes pártok között, amely egészen szeptember 5-ig tartott, amikor az államfő kinevezte az új miniszterelnököt, Michel Barnier-t, aki korábban belső piaci uniós biztos, illetve a brexit egyik uniós főtárgyalója volt.

A Mathias Corvinus Collegium Európai Tanulmányok Műhelyének kutatója szerint túlzás lenne kijelenteni, hogy az olimpia minden ellentétet kisimított volna, és a francia társadalom valamennyi rétege boldog lett volna két és fél hétig, azt viszont világszerte széles körben elismerik, hogy Franciaország jól megszervezte az olimpiát, illetve kitűnő házigazdának bizonyult. Yann Caspar úgy véli,

a csúcsesemény idején a közbiztonsággal sem volt gond, ami általánosságban azért nem mondható el a francia fővárosról.

Amint véget értek a játékok, szinte azonnal folytatódtak a politikai harcok, amelyeket még inkább kiélezett, hogy az olimpiai megnyitóünnepség bizonyos jelenetei komoly vitákat, felháborodást váltottak ki világszerte, főként a katolikus egyház és a jobboldali politikusok tiltakoztak az Ünnepség című jelenet miatt. A kutató szerint ezzel ugyan nem romlott Franciaország nemzetközi imázsa, a botrány azonban nem jött jókor, és így a kifogástalan rendezés ellenére összességében „vegyes lett a mérlege” a párizsi olimpiának.

A francia társadalom általánosságban véve örült a rendezésnek, illetve magának az eseménynek, a szakértő azt szűrte le, hogy

a többséget büszkeséggel töltötte el, hogy hazájuk láthatta vendégül a sportvilág legjobbjait.

Hozzátette: alapvetően mindenki elismerte, hogy a kormány és a sportirányítás jól vizsgázott, a szurkolók pedig „csodálatos mérkőzéseket, versenyeket láthattak”. Mint fogalmazott, talán egész Európa „legbüszkébb” nemzete a francia, aminek bizonyos tekintetben van negatív oldala is, mert más országokban ez időnként úgy csapódik le, hogy „túl arrogánsak a franciák”. A kutató szerint azt azonban nem lehet kétségbe vonni, hogy rajonganak a sportért és nagyon szeretnek szurkolni.

Két és fél hétig örömünnep volt Franciaországban, de amint eloltották az olimpiai lángot, a kutató szerint rögvest visszatértek a szürke hétköznapok, az emberek pedig a saját bőrükön tapasztalják meg, hogy hatalmas az államadósság, illetve „teljesen instabil a francia politikai helyzet”. Hozzátette:

Franciaország mindig meghatározó szereplője volt a világpolitikának, most azonban úgy tűnik, sokat romlott a pozíciója a nemzetközi színtéren, már nem tudja olyan hatékonyan érvényesíteni az érdekeit, mint korábban.

„Belefáradtak ebbe az emberek, és főleg a középosztály, valamint az alsóbb társadalmi rétegek tagjai nem feltétlenül úgy ültek a tévé előtt az olimpia idején, hogy önfeledten tudták élvezni a versenyeket, hiszen látják és tudják, hogy gazdaságilag és politikailag nem jó irányba tart az ország” – fejtegette Yann Caspar.

Falakba ütközhet az új kormány rendpárti politikája

Az új francia kormány nemrég bejelentette, hogy a jövő év elején új bevándorlási törvényt terjeszt a parlament elé, alig egy évvel az előző szöveg által kiváltott heves viták után. A módosítással többek közt az a kabinet célja, hogy meg lehessen hosszabbítani a veszélyesnek ítélt, kitoloncolásra váró illegális bevándorlók adminisztratív fogdákban való őrizetét.

A Barnier-kormány 210 napra hosszabbítaná meg az illegális migránsok adminisztratív őrizetének maximális időtartamát. Az 1993-ban eredetileg tíz napban meghatározott, közigazgatási fogdában történő fogva tartás időtartamát 2018-ban „kivételes helyzetben 90 napra, terroristaügyekben pedig 210 napra, azaz mintegy hét hónapra emelték. Az új bevándorlási törvény újabb vitákat válthat ki a parlamentben, ahol Michel Barnier miniszterelnök jobboldali-centrista koalíciójának csak relatív többsége van.

Yann Caspar felidézte, hogy másfél évvel ezelőtt a francia nemzetgyűlésben megszavaztak „egy eléggé ambiciózus szövegű” törvényt a bevándorlással kapcsolatban, de a magyar Alkotmánybíróságnak megfelelő Alkotmánytanács „lényegében megszüntette a törvény 80 százalékát”, többek közt a legszigorúbb intézkedéseket tartalmazó pontokat is kivette a jogszabályból.

A testület azzal érvelt, hogy a bevándorlási törvény egyes részei alkotmányellenesek.

A kutató emlékeztetett: Bruno Retailleau francia belügyminiszter nemrég azt mondta, hogy a jogállamisági mechanizmusok akadályozó tényezők lehetnek, ha a kormány rendpárti politikát akar folytatni. A jogállamisági kritériumoknak megfelelve ugyanis elsősorban azokat a törvényeket kell végrehajtani, amelyek aktuálisan érvényben vannak, az igazságügyi rendszer azonban bizonyos ügyekben „erősebben is felléphet”, mint a kormány. Yann Caspar szerint jelen esetben az nehezítheti meg az új francia bevándorlási törvény alkalmazását, ha egy bíró akár Párizsban, akár Strasbourgban ellehetetleníti a migrációval vagy a közbiztonsággal kapcsolatos, szigorúbb intézkedések bevezetését.

„A belügyminiszter az igazságügyi miniszter közreműködése nélkül nem tud semmit sem csinálni ebben a kérdésben. Ez a belső probléma. A külső probléma pedig az, hogy

a mai európai intézményrendszer berendezkedése szerint a luxemburgi bírók lényegében magasabb fokon vannak, mint a francia bírók”

– magyarázta az elemző.

Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy hiába megy át a francia alkotmányosság szűrőjén egy szigorúbb szabályozás, ha az Európai Bíróság úgy értékeli, hogy szembemegy az európai normákkal, bármikor elkaszálhatja.