Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszél az Andrej Duda lengyel államfővel és Ingrida Simonyte litván miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón Kijevben 2024. augusztus 24-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Csiki Varga Tamás: több módon is segíti az ukránok harcát az új fegyverük

Új fegyvert fejlesztettek ki Ukrajnában a rakéta és a drón ötvözetéből. Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa szerint az eszközzel gyorsabban és jóval távolabbi oroszországi célpontokra is csapást tud mérni az ukrán hadsereg, de nem csak ebben szolgálja a céljaikat.

Az ukránok a Paljanicja nevű, a napokban bemutatott új hibrid fegyvertől azt várják, hogy csapást tudnak majd mérni vele azokra az orosz repülőterekre, ahonnan az orosz bombázók és harci repülőgépek bevetésre indulnak ukrajnai célpontok ellen. A Paljanicja kifejlesztése másfél évet vett igénybe, és a tervek szerint most gyorsan kiterjesztik a gyártását. Hivatalosan nem számoltak be sem az első bevetésének körülményeiről, sem a hatótávjáról.

Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban elmondta: nem egy légcsavarokkal felszerelt hagyományos dróra eszkábált rakétára kell gondolni, hanem úgynevezett sugárhajtású drónra. Ez a szerkezet hasonló a cirkálórakétákhoz, például az amerikai Tomahawkhoz vagy a német Taurushoz – ezek olyan, nagy hatótávolságú rakétafegyverek, amelyeknek van egy nagy robbanófeje, ami mögött egy sugárhajtómű van.

Az ukrán verzió valószínűleg egyszerűbb, mert nem rendelkezik olyan terepkövető tulajdonságokkal, irányító rendszerrel, mint a kifejlett nyugati rendszerek.

Emiat egy "átmeneti" fegyverkategóriának lehet tekinteni a szakértő szerint.

Arról természetesen nem hoztak nyilvánosságra konkrét adatokat, hogy miből állították össze (esetleg vannak-e benne nyugati alkatrészek), de az látható, hogy az ukrán rakétatechnológia, illetve rakétavédelmi technológia fejlődése az elmúlt két és fél évben nagyon dinamikus volt, és Ukrajnát nem sújtják olyan szankciók, ami a magas minőségű anyagoknak, a rakétameghajtó eszközöknek, vagy adott esetben az irányító szoftvereknek a behozatalát megnehezítené. Csiki Varga Tamás szerint erős feltételezéssel lehet mondani, hogy nyugati technológia átadásával vagy megvásárlásával tudtak ilyen ugrásszerű technológiai előrelépést elérni.

Arra a kérdésre, hogy mekkora potenciál van az új fegyverben, a szakértő elmondta: első körben minden fegyvernél azt szokták mondani, hogy csodafegyver, ami megváltoztatja a háborút.

"Ilyen messzire nem mennék, de az elemzők azt mondják, hogy előzetes becslés és a bejelentések alapján

a harci hatótávolsága 750 kilométer lehet, ami már valóban azt jelenti, hogy stratégiai mélységben tudnának Oroszországban csapást mérni vele.

Nagy előnye, hogy a meghajtása révén nagyon gyors, 400 és 900 km/h közötti sebességet képes állítólag elérni ez a sugárhajtású drón, ami az eddigieknek körülbelül négy-ötszöröse. Vagyis sokkal gyorsabban közelíti meg a célpontot, ami miatt sokkal nehezebb lelőni. Ha tehát bevetik, az oroszoknak valószínűleg már a fejlett rakétavédelmi rendszerekkel kell valamilyen formában megpróbálni semlegesíteni. És mivel gyors az eszköz, rövidül a repülési idő is, tehát sokkal gyorsabban, akár 20-40 percen belül kell reagálnia az orosz lég- és rakétavédelemnek, tehát valóban ez sebezhetőbbé teszi az orosz célpontokat" – értékelt Csiki Varga Tamás.

Kiemelte: mostantól az oroszoknak egyre inkább ki kell választaniuk azt, hogy mit védenek a legfejlettebb eszközökkel – és persze az orosz kapacitások is végesek.

"A háborús hadműveleti térségben és a front közelében is kell nekik lég- és rakétavédelmet biztosítani a saját erők védelmére. Hogyha ezt a mélységi területen is meg kell tenni és a mögöttes, akár több száz kilométerre lévő reptereket, például a stratégiai bombázók repülőterét is védeni kell, akkor az még jobban szétfeszíti az orosz kapacitásokat. És látjuk, hogy ezeket a stratégiai bombázókat, rakétafegyverzettel, akár nagy mennyiségben is hajlandó Oroszország bevetni, mert ezeket – szintén hasonló kapacitásbeli problémák miatt – az ukránok nehezebben tudják lelőni és kivédeni" – vázolta a a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa, rámutatva az egymás hátországát bénító szándékok versengésére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×