Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
321.97
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
traffic jam in Hamburg
Nyitókép: Canetti/Getty Images

Újabb német koalíciós viszály, most a belvárosi autózás jövője a tét

A hónapok óta tartó költségvetési vita súlyos károkat okoz a hárompárti német kormánykoalíció tekintélyének. Miközben a szociáldemokrata Olaf Scholz kancellárnak egyelőre hatalmi szóval sem sikerült megbékítenie a szigorú takarékossághoz ragaszkodó, a szabad demokrata pénzügyminiszter vezette FDP-t, és a "bőkezűbb" Zöldek Pártját, a két kisebbik koalíciós szövetséges között újabb viszály érlelődik. A tét a belvárosi autózás engedélyezése.

Szinte derült égből villámcsapásként érkezett a hír, hogy a liberális párt a hét elején "autópárti programot" fogadott el. Az FDP eszerint lehetővé kívánja tenni, hogy a gépkocsik, illetve vezetőik számára a városközpontok ismét vonzóvá váljanak. A párt az autósok számára ingyenessé kívánja tenni a parkolást a belvárosokban. Ennek alternatívájaként indítványozta, hogy vezessék be a parkolási átalánydíjat.

"Nincs szükség autóellenes politikára" - idézték a német hírportálok a párt főtitkárát. Az FDP szerint ez "a jövő menetrendje", egyben - mint fogalmaz - az autózás támogatásának politikája. A program arra szólítja fel az önkormányzatokat, hogy

a parkolás ingyenessé tételével minél több autót vonzzanak a belvárosokba.

Ennek alternatívájaként az FDP - amelynek élharcosa a közlekedési miniszter, Volker Wissing is - a tömegközlekedési eszközök használatára érvényes 49 eurós havi bérlet mintájára kedvezményes havi parkolási átalányt javasolt. A párt kiállt továbbá amellett is, hogy a jövőben kevesebb kerékpársávot, illetve kevesebb, kizárólag a gyalogosok által használható övezetet létesítsenek. Ha pedig egy ilyet mégis tervbe vennének, a kialakítása csakis az állampolgárok közvetlen beleegyezésével történhet - hangsúlyozták a párt különleges programjában.

A dokumentum kitért arra is, hogy - élve a digitalizáció biztosította lehetőségekkel - zöldhullámokkal kell gördülékennyé tenni a belvárosi autóforgalmat.

Több német portál emlékeztetett arra, hogy a Zöldek Pártja hosszú idő óta szorgalmazza a kerékpársávok létesítését, és ellenzi a városközpontokban való gépkocsihasználatot. A párt célja ezzel a szennyezőanyag-kibocsátás minimalizálása, a forgalmi dugók kialakulásának megakadályozása, valamint a balesetek számának csökkentése.

Egyes értékelések szerint a szabad demokrata kezdeményezés "szándékos ellenjavaslat" a Zöldek álláspontjával szemben. Ezt erősíti, hogy a főtitkár, Bijan Djir-Sarai hangsúlyozta, hogy pártja ellenzi "a paternalizmus zöld politikáját". A környezetvédők szerint az FDP-nek - a pénzügyminiszterrel és a közlekedési miniszterrel az élen - olyan programot kellene bemutatnia, amelynek "van tartalma". A párt szerint a német emberek gyalog, kerékpárral, autóbusszal és vonattal is "könnyen és biztonságosan" kell hogy mozogni tudjanak.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×