Infostart.hu
eur:
364.72
usd:
325.89
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Az amerikai vezetésű nemzetközi haderő Afganisztánból történő kivonulásának harmadik évfordulóján ünnepelnek tálib harcosok a dél-afganisztáni Hilemnd tartományban fekvő Laskar-Gálban 2024. augusztus 14-én. Az Afganisztánt uraló tálibok ünnepnappá nyilvánították hatalomátvételük napját, amely ebben az évben a perzsa naptár szerint augusztus 15. helyett 14-re esik.
Nyitókép: MTI/AP/Abdul Halik

Eltelt három év a tálib hatalomátvétel óta - ilyen a helyzet most Afganisztánban

Három napja derült ki, hogy az Afganisztánt uraló tálibok ünnepnappá nyilvánították a hatalomátvétel napját, amely idén - az ott használt perzsa naptár szerint - augusztus 14-re esik.

Hatalomátvételük harmadik évfordulóját ünnepelték az afganisztáni tálibok kínai és iráni diplomata vendégekkel szerdán a bagrami egykori amerikai légitámaszponton. Bár a ceremónián nem volt jelen Hasszan Ahund, "az Afganisztáni Iszlám Emírség" miniszterelnöke, kabinetfőnöke felolvasta a közleményét, amelyben méltatta a tálib kormányt. A közlemény szerint a kabinet "felelőssége fenntartani az iszlám uralmat, megvédeni az emberek életét és tulajdonát, valamint a nemzet tiszteletét".

A tálib vezetés magas rangú tisztségviselői helikopteren érkeztek a Kabultól mintegy 40 kilométerre fekvő, legnagyobb afganisztáni légitámaszpontra. A nyugati haderők 2021 nyarán történt kivonulásáig a bázis két évtizeden át az Egyesült Államok egyik legfontosabb támaszpontja volt a térségben. A tálibok 2021. augusztus 15-én vonultak be Kabulba, de az afgán naptár szerint az évfordulót egy nappal korábban ünneplik.

"Ezen a napon Allah egy nemzetközi, arrogáns megszálló erő felett aratott győzelemben részesítette Afganisztán Mudzsahed-nemzetét" - írta Ahund.

Az országban másutt is megünnepelték a tálib hatalomátvétel harmadik évfordulóját.

A déli Kandahár tartományban azonban az Iszlám Állam terrorszervezet esetleges támadásai miatt meg kellett erősíteni a helyi biztonsági intézkedéseket, ami árnyékot vetett az évfordulós ünnepségekre.

2021-ben a nemzetközi erők kivonulásával párhuzamosan a tálibok néhány hét alatt átvették a hatalmat az országban, miközben az ország nemzetközileg elismert kormánya és a helyi biztonsági szervek összeomlottak. A tálibok 2021. augusztus 15-én vonultak be Kabulba, miután az utolsó amerikai katona is elhagyta Afganisztánt.

A radikális iszlamista tálibok továbbra is elszigeteltek nemzetközi színtéren;

eddig egyetlen ország sem ismerte el a kormányukat, de Kína, Oroszország és a Perzsa-öböl országai helyreállították a diplomáciai kapcsolatokat Kabullal. A szélsőségesek hatalomra kerülésük óta iszlám törvénykezést vezettek be, ami nem utolsó sorban a nők jogainak jelentős csorbítását jelenti. A lakosság ezenfelül egyebek között az elmaradó humanitárius segélyek és az ingatag biztonsági helyzet miatt is szenved.

2023 márciusában, kabuli hatalomra kerülésük után másfél évvel a tálibok bejelentették, hogy megpróbálják átvenni több olyan külföldi nagykövetségük irányítását, amelynek az élére még a korábbi, a hatalomból elűzött afgán vezetés nevezett ki diplomatákat. Zabihullah Mudzsáhid tálib kormányszóvivő idén július végén azt mondta, hogy azóta legalább 14 országba küldtek új diplomatákat. A madridi és a hágai afgán nagykövetségek régi nagykövetei tavaly októberben közölték, hogy együttműködnek a tálib hatóságokkal. A tálib vezetés nemsokkal korábban felfüggesztette londoni és bécsi konzulátusának szolgáltatásait arra hivatkozva, hogy működésük az átláthatóság és az együttműködés hiányában nem folytatható.

Szintén július végén az afgán külügyminisztérium bejelentette, hogy többé nem ismeri el a több nyugati országbeli képviselete által kiadott dokumentumokat. A döntés azonnali hatállyal érintette a Londonban, Belgiumban, Berlinben, Bonnban, Svájcban, Ausztriában, Franciaországban, Olaszországban, Görögországban, Lengyelországban, Svédországban, Norvégiában, Kanadában és Ausztráliában működő afgán képviseletek által kiadott útleveleket, vízumokat és egyéb hivatalos dokumentumokat. A döntés nehézségeket okozott az ezekben országokban élő, tartózkodó afgán állampolgárok számára, mert az alapvető szolgáltatások igénybevételéhez is bürokratikus akadályokkal kellett megbirkózniuk.

(A nyitóképen: Az amerikai vezetésű nemzetközi haderő Afganisztánból történő kivonulásának harmadik évfordulóján ünnepelnek tálib harcosok a dél-afganisztáni Hilemnd tartományban fekvő Laskar-Gálban 2024. augusztus 14-én. Az Afganisztánt uraló tálibok ünnepnappá nyilvánították hatalomátvételük napját, amely ebben az évben a perzsa naptár szerint augusztus 15. helyett 14-re esik.)

Címlapról ajánljuk
Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Wéber Gábor: Kimi Antonelli előtt a határ a csillagos ég

Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×