eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta
A Biztonságosan át a télen című jelentéssel Olaf Scholz német kancellár, Robert Habeck gazdasági és Christian Lindner pénzügyminiszter (b-j) a berlini kancellári hivatalban 2022. október 10-én. A független gazdasági szakértői bizottság által készített jelentés az orosz gázszállítások csökkenésére és az energiaárak emelkedésére tekintettel fogalmaz meg ajánlásokat a tél átvészelésére.
Nyitókép: MTI/EPA/Clemens Bilan

Fogcsikorgató megállapodás Németországban a költségvetésről

Hónapokig tartott a jövő évi költségvetés tervezetének vitája a német kormánykoalíció három párja között. A szorító egyik sarkában a szociáldemokrata SPD és a Zöldek Pártja, míg a másikban a szabad demokrata FDP, élén a pártelnök-pénzügyminiszterrel, Christian Lindnerrel. A nézeteltérések olykor olyan élesnek tűntek, hogy elemzők a koalíció felbomlását sem zárták ki. A három párt közötti mostani megállapodással ez a veszély egyelőre legalábbis elhárult.

A pénzügyminiszter kezdettől fogva utalt arra, hogy a fő irányvonalat a súlyos költségvetési hiány miatt a szigorú megtakarítások jelentik. Ugyanakkor Olaf Scholz kancellár pártja, az SPD, valamint a gazdasági miniszter által képviselt Zöldek Pártja is ragaszkodott az általuk képviselt "vörös vonalhoz".

A szociáldemokraták első számú követelménye a szociális kiadások megnyirbálásának határozott elutasítása volt. Az elmúlt hetek egyeztetései során éles vita volt az úgynevezett adósságfék (Schuldenbremse) fenntartásáról. A 2009-ben az alkotmányban rögzített adósságfék szerint új hitelfelvételekre csakis a bruttó hazai termék 0,35 százaléka fordítható. Ez a küszöb csakis rendkívüli válsághelyzet esetén léphető át. Elsősorban a szociáldemokraták vélekedtek úgy, hogy ez az adósságfék ideiglenesen hatályon kívül helyezhető, a pénzügyminiszter azonban határozottan elutasította ezt.

Az SPD azzal érvelt, hogy az adósságféket mindenekelőtt az ukrajnai orosz háború okozta pénzügyi terhek miatt kell felfüggeszteni.

Az előzményekhez tartozik a karlsruhei alkotmánybíróság tavaly őszi állásfoglalása arról, hogy

a kormány a hatalomra kerülése utáni időszakban sorozatos hibás döntések nyomán összesen hatvanmilliárd eurós adósságot halmozott fel.

A testület kimondta, hogy az adósság egy részét, legkevesebb 17 milliárd eurót a 2025-ös költségvetésben kell megtakarítani, az adósságféket szigorúan tiszteletben kell tartani.

Az éles viták ellenére péntek hajnalra maratoni, a hírek szerint 15 órás tárgyalások után a három kormánypárt között megállapodás született. Mindezt a sajtó előtt Olaf Scholz kancellár, Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter és Christian Lindner pénzügyminiszter közösen erősítette meg.

A 2025-ös költségvetés tervezete összesen 481 milliárd eurós kiadást irányoz elő.

A sajtóértekezleten csupán általánosságok hangzottak el, a konkrét részletek tisztázása a szakértőkre vár. A kancellár azt hangoztatta, hogy az új költségvetéssel a kormány nagyobb biztonságot kíván teremteni. Scholz ennek kapcsán Oroszország Ukrajna elleni "barbár" háborújára, az éghajlati válságra és az illegális migráció okozta gondokra utalt. A nyilvánosságra hozott költségvetési adatok szerint növelik a beruházási kiadásokat, amelyek 57 milliárd euróra rúgnak majd. Fontos célkitűzés a bürokrácia csökkentése, aminek elsődleges célja a vállalatok tehermentesítése.

Egyetértés alakult ki a gyermekek után járó támogatás növelését illetően is.

A költségvetési tárgyalások során elfogadott gazdaságélénkítő kezdeményezés 0,5 százalékkal kívánja elősegíteni a gazdasági növekedést.

A célkitűzések között szerepel többek között a tartós munkanélkülieknek nyújtott bónusz támogatás akkor, ha belépnek a munkaerőpiacra. A védelmi költségvetés jövőre a jelenlegi 52 milliárd eurós szinthez viszonyítva 1,2 milliárd euróval nő. Értesülések szerint ez az összeg lényegesen kevesebb annál az összegnél, amennyit Boris Pistorius védelmi miniszter követelt. Ugyanakkor biztosítani kívánják, hogy Németország teljesítse azt a NATO-kötelezettségvállalást, amelynek megfelelően a védelmi kiadásokat a bruttó hazai termék 2 százalékával növelik.

Scholz kancellár szerint a költségvetés most kidolgozott tervezetét a kormány várhatóan július közepén hagyja jóvá. Az első ezzel kapcsolatos parlamenti egyeztetést szeptember közepére tervezik, és végleges döntés novemberben, legkésőbb decemberben várható.

Címlapról ajánljuk
Kevés a nevelőszülő, az örökbefogadás segítésével oldaná meg a helyzetet a kormány

Kevés a nevelőszülő, az örökbefogadás segítésével oldaná meg a helyzetet a kormány

Felgyorsítja a kórházakban hagyott újszülöttek örökbefogadási eljárását a kormány. Az elmúlt hónapokban már havonta csaknem kétszáz gyermek volt a kórházi osztályokon úgy, hogy a rokonaik nem keresték őket. Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa fővárosszerte akciókkal hívja fel a figyelmet a kórházban hagyott csecsemők ügyére és az országos nevelőszülő-hiányra.

Szakértő: 2025-ben jelentős drágulás jöhet a lakáspiacon

Tovább gyorsíthatja az ingatlanok drágulását az a kormányzati bejelentés, amely szerint jövőre az önkéntes nyugdíjmegtakarításokat adómentesen lakáscélra lehet fordítani. A becslések szerint ez a lehetőség 300 milliárd forint extraforrást hozhat a lakáspiacra.

Fordulat a dunaföldvári gyilkosság ügyében

Bűnügyi őrizetbe került az a férfi, akit a dunaföldvári gyilkossággal gyanúsítanak. Azt mondta, a 24 éves áldozat, akit megszúrt, meg akarta ölni a családját, ezért rántott kést.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 6. 08:27
×
×
×
×