Infostart.hu
eur:
380.38
usd:
321.74
bux:
0
2026. február 23. hétfő Alfréd
Az észak-koreai állami hírügynökség, a KCNA által közreadott felvételen fellőnek egy Hvaszong-18 szilárd üzemanyagú interkontinentális ballisztikus rakétát egy meg nem nevezett észak-koreai helyszínen 2023. december 18-án. A KCNA szerint a rakéta 6,5 kilométeres magasságot ért el, és ezer kilométert tett meg, mielőtt a Koreai-félszigettől keletre levő Japán-tengerbe csapódott.
Nyitókép: MTI/EPA/KCNA

A Phenjan és Moszkva közötti katonai együttműködéstől tart a dél-koreai védelmi miniszter

Szöul bízik az atomsorompó-szerződés hatékonyságában.

Az Észak-Korea és Oroszország közötti katonai együttműködés veszélyeire figyelmeztetett a dél-koreai védelmi miniszter, aki szerint bizonyíték van rá, hogy az orosz fél Észak-Koreából illegálisan szerzett fegyvereket is bevet az ukrajnai háborúban.

A szingapúri Sangri-la Párbeszéd nevű biztonságpolitikai fórumon tett felszólalásában Sin Vonsik kiemelte: a Moszkva és Phenjan közötti együttműködés növeli a feszültséget a Koreai-félszigeten, "és hatással van az európai hadszíntérre is".

Figyelmeztetett továbbá: közvetlen kockázata lesz annak, ha az észak-koreai hadsereg - az Oroszország által nyújtott haditechnológia segítségével - további fejlesztéseket hajt végre.

A tárcavezető emellett sürgette Kínát, vállaljon aktívabb szerepet a Koreai-félsziget atommentesítése ügyében.

Az esetleges dél-koreai nukleáris fejlesztésekkel kapcsolatos kérdésre Sin leszögezte: Szöul bízik az atomsorompó-szerződés (NPT) hatékonyságában, északi szomszédja nukleáris programjára pedig a választ az erős dél-koreai-amerikai szövetségben látja.

Címlapról ajánljuk
Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

Szigorú tengeri blokád készül Olaszország körül – és ez csak a kezdet

A római kormány kitiltaná a migrán­sokat szállító hajókat az ország felségvizeiről és több ponton szigorítaná a menedékkérelem szabályait is. A belügyminisztérium szerint az erre vonatkozó törvényjavaslat illeszkedik a június 12-én hatályba lépő uniós migrációs és menekültügyi paktumhoz – nyilatkozta az InfoRádióban Gönczi Róbert, a Migrációkutató Intézet elemzője.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Hogyan reagálnak a tőzsdék a hétvégi vámbejelentésekre?

Hogyan reagálnak a tőzsdék a hétvégi vámbejelentésekre?

Az európai részvények várhatóan bizonytalan felütéssel kezdik a hetet, ahogy a globális piacok reagálnak az amerikai elnök, Donald Trump legújabb globális vámintézkedési politikájára. Az európai piacok a múlt hetet emelkedéssel zárták, miután az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Szombaton arra is figyelmeztetett, hogy további vámemelések következhetnek. Ami a gazdasági adatokat illeti: ma a német Ifo gazdasági hangulatindex és az amerikai Chicago Fed gazdasági aktivitási indexe adja meg az alaphangot az európai és tengerentúli piacok számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×